ezt nem állította le

2021.09.16. 18:03

ENSZ: a koronavírus-járvány nem lassította le a klímaváltozást

Sokan remélték, hogy a leállás kevés pozitív hatásai között a szennyezés csökkenése is megjelenik majd, de úgy tűnik, hiába.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány nem lassította le a klímaváltozás könyörtelen előrehaladását – hívta fel a figyelmet az Együtt a tudományban 2021 című, csütörtökön közzétett ENSZ-jelentés.

Január és július között a fosszilis tüzelőanyagokból származó globális szén-dioxid-kibocsátás az energia- és ipari szektorban már azonos vagy magasabb szinten volt, mint a világjárvány előtt, 2019 azonos időszakában.

A teljes kibocsátás csökkenése 2020-ban, az első járványhullám alatt csak „rövid ideig tartó megtorpanást” jelentett – szögezte le a Meteorológiai Világszervezet (WMO), az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület (IPCC), valamint több más szervezet közös jelentése.

Bár a pandémia okozta visszaesés láttán számos felhívás hangsúlyozta a világgazdaság fenntarthatóbb módon történő újjáépítésének szükségességét, Petteri Taalas, a WMO főtitkára szerint a jelentés rámutat, hogy „2021-ben eddig nem a jó irányba haladtunk”.

A főtitkár sajtótájékoztatóján figyelmeztetett:

„ha kudarcot vallunk az éghajlatváltozás mérséklésével, akkor a probléma tartósan, több száz vagy akár több ezer évre állandósul, és ennek a gazdasági életre és az emberi jólétre gyakorolt hatásai sokkal drámaibbak lehetnek, mint a koronavírus-járvány”.

„Még mindig jelentősen le vagyunk maradva attól, hogy elérjük a párizsi megállapodás céljait” – jelentette ki Antonio Guterres ENSZ-főtitkár egy nyilatkozatában a globális hőmérséklet mérséklésére irányuló erőfeszítésekkel kapcsolatban. Mint emlékeztetett, a hőmérséklet emelkedését jóval 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodás előtti szinthez képest.

Az ENSZ adatai szerint a globális felszíni átlaghőmérséklet a 2017 és 2021 közötti időszakban a valaha mért legmagasabbak közé tartozott, a becslések szerint 1,06 Celsius foktól 1,26 Celsius fokig terjedő mértékben nőtt az átlaghőmérséklet az iparosodás előtti (1850-1900) szinthez képest. Ez az érték 2025-ig akár 1,8 fokra is emelkedhet.

Ha a klímacélok teljesülnek is, a felmelegedés miatt 2300-ra a tengerszint 0,3 és 3,1 méter közötti mértékben emelkedhet.

„Nem hallottunk elég kötelezettségvállalást, de az enyhítésre irányuló politikai törekvés erősebb, mint valaha” – mondta Taalas.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!