hála

2020.06.28. 11:00

Egymillió fontot gyűjtött az életét megmentő kórháznak egy ötéves fiú

Lábprotézisével 10 kilométert gyalogolt, hogy támogassa az intézményt.

Forrás: Shutterstock

A kis Tony Hudgell csaknem belehalt a vér szerinti szüleitől elszenvedett bántalmazásokba, és végül életben maradt, de mindkét lábát amputálni kellett. Februárban kapott lábprotézist, amellyel kezdetben havi egy-egy lépést meg tudott tenni, ma már azonban akár napi több száz métert is.

A gyermek azt mondta, hogy eleinte nagyon nehéz volt, de aztán napról napra könnyebb lett, és „nagyon jó érzés”, hogy sikerült teljesítenie a vállalását júniusban, sőt még meg is spórolt néhány napot a hónapból.

Örökbefogadó anyja, Paula Hudgell szerint Tony a puszta életéért küzdött az Evelina londoni gyermekkórházban, amikor először látta őt négyhónapos korában. A fiúnak minden végtagja el vol törve, véres seb éktelenkedett az arcán, vérmérgezéssel és többes szervelégtelenséggel küzdött, az orvosok nem bíztak a felépülésében.

Paula Hudgell és férje 2016-ban adoptálta a gyermeket. Orvosai szerint a fiúnak a saját elszántsága és az őt befogadó család támogatása segített túlélni a rá váró többszörös műtétet.

A kis Tony a nála 95 évvel idősebb Tom Moore-tól, „Tom kapitánytól” merített ihletet, aki példátlan összeget, 33 millió font (13 milliárd forint) adományt gyűjtött a brit egészségügynek azzal, hogy százévesen 100 alkalommal körbesétálta a kertjét járókerettel.

A kisfiú eredetileg 500 font adomány összegyűjtését tűzte ki célul, és nevelőszüleivel együtt nagyon boldog, hogy ezt sokszorosan sikerült túlteljesíteni. Anyja szerint három és fél hete még alig tudott megtenni pár lépést.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!