Járvány

2020.04.01. 16:06

Egyedülálló módon támogatja önkéntes hallgatóit a Pannon Egyetem 

Egy országosan is egyedülálló kezdeményezésként a felsőoktatási intézmény támogatja azon hallgatókat, akik az arra rászorulókat ebben a nehéz időszakban önkéntes munkával segítik.

Forrás: Shutterstock

A koronavírus terjedéséből adódó veszélyhelyzet a Pannon Egyetem valamennyi munkatársát és hallgatóját egy váratlan és ismeretlen élethelyzettel szembesítette. A jelen körülmények ugyanakkor lehetőséget adnak arra is, hogy mindenki felelősen átgondolja, a biztonsági intézkedések betartása mellett mit tehet a közösségért, a rászoruló emberekért – számol be a veol.hu.

A Pannon Egyetem elkötelezett a társadalmi felelősségvállalás kérdésében, és az erre irányuló hallgatói önkéntes tevékenységeket is támogatja – idézi az intézményt a portál.

Azon hallgatóknak, akik 2020 tavaszi szemeszterében segítik

a védekezésben résztvevők, vagy a környezetükben élő rászorulók (kiemelten az idősek, kisgyermekes családok, illetve a személyes jelenlétet igénylő munkahelyre bejárók) mindennapi életét, továbbá a köznevelésben a „tantermen kívüli, digitális munkarend” lebonyolítását,

3 kreditpont erejéig szabadon választható kredit írható jóvá.

Önkéntes tevékenységnek minősül az önálló kezdeményezés, amellyel a környezetükben élőket segítik, továbbá a helyi önkormányzatok és civil szervezetek koordinációjával végzett szervezett munka – részletezte közleményében a Pannon Egyetem.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!