napi cuki

2019.07.26. 10:23

Bemutatkozott a perzsa leopárdkölyök

Szinte napra pontosan bátyja, Touran születése után másfél évvel később érkezett a perzsa leopárdcsaládba az új kedvenc.

20190725 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország A június 11-én született persza leopárd kölyök csütörtök délelőtt 6 hetesen mutatkozott be a médiának a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban.

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Kozma István

Tareca és Assam második kölyke június 11-én született. Az első állatorvosi vizsgálatnak – az előírásoknak megfelelően – hat hetes kor után kell megtörténnie – tudta meg a boon.hu dr. Puskás Gábortól, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark állatorvosától.

„Ilyenkor megmérjük a kölyök súlyát és testhőmérsékletét, meghallgatjuk a szívét és a tüdejét, szájon át féregtelenítő pasztát kap, megnézzük a fogazatát – amennyiben engedi – és külső vizsgálatokat végzünk. Megállapítjuk például az ivarát is, hiszen a kölyköt és anyját az első hetekben még gondozóik is a lehető legkisebb mértékben zavarták, így az állatkert munkatársai is csak most tudtak meg róla minden egyéb fontos információt” – mondta dr. Puskás Gábor.

A veszélyeztetett nagymacskák megmentéséért az európai állatkertek az 1980-as években, az elsők között hívtak életre összehangolt tenyészprogramot. Ennek keretében Európa és a Közel-Kelet állatkertjeiben mintegy száz egyede él, köztük jelenleg négyen a Miskolci Állatkertben. Touran várhatóan már nem sokáig látható Miskolcon, az ifjú kölyök azonban még több, mint egy évig itt fog élni, mielőtt ő is valamely másik európai állatkertbe költözhet majd.

A kis nőstény mindennapjai

„A kölyök a leopárdházba erre a célra behelyezett odú biztonságos rejtekében jött a világra. Az első hetekben anyja is folyamatosan itt tartózkodott vele, éppen csak enni jött ki. Hathetes korára azonban már a kicsi is gyakran kimerészkedik az odúból, hogy ismerkedjen a külvilággal” – mesélte Veress Tamás a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője.

Az állatorvos azt is elmondta, a legfontosabb, hogy az első védőoltását is ilyenkor kapja meg azok ellen a vírusos megbetegedések ellen, amelyekre érzékeny lehet állatkerti körülmények között. A kis nőstény – ugyanis a vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a kölyök nőstény – chipet is kapott, ami nemzetközileg kötelező egyedi megjelölés. A kölyök fő táplálékát ugyan még az anyatej jelenti, de emellett már kóstolgatja az anyja táplálékát jelentő húst is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!