senki többet?

2019.07.01. 16:03

A tiltakozás ellenére elárverezik Tutanhamon szoborfejét

Júniusban Egyiptom az eladás leállítását és a műkincs visszaadását kérte, de ez nem történt meg.

Forrás: Shutterstock

A Királyok völgyéből származó, 3000 éves, 28,5 centiméter magas szoborfej a fáraót Ámon isten képében ábrázolja. A Christie's aukciósház több mint négymillió fontot (1,4 milliárd forint) vár érte a csütörtöki árverésen.

A Financial Times szerint 1985 óta ez az első egyiptomi szobor, amely az árverési piacra került.

„A szobor a Resandro magángyűjteményből származik” – írja az auckiósház honlapja.

A szoborfej mellett elárvereznek egy festett egyiptomi fakoporsót, egy macska bronzszobrát, továbbá az ókori Rómából származó márványszobrokat.

Az egyiptomi régészeti minisztérium június 10-én az árverés leállítását és a műkincs visszaadását kérte.

Zahi Havássz egyiptomi régész, korábbi miniszter vasárnap telefonon elmondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy úgy tűnik, a szobrot az 1970-es években „lopták el” a karnaki templomkomplexumból.

„A tulajdonosok hamis információt adtak meg” – tette hozzá.

A bronzfej Tutanhamon fáraót ábrázolja
Fotó: CHRISTIE'S AUCTION HOUSE / AFP

Az aukciósház adatai szerint a műkincseket 1985-ben vásárolta Heinz Herzer müncheni műkereskedő, előtte az osztrák Joseph Messina tulajdonában voltak, aki 1973-74 körül vette őket Wilhelm von Thurn und Taxis hercegtől. Úgy tűnik, az 1690-es évek óta volt a család birtokában. Keveset tudni arról, hogy kerültek a kincsek Európába.

A Christie's szóvivője elmondta, rendkívül fontos számukra, hogy a jelenlegi tulajdonjogot tisztázzák.

„Nem ajánlhatunk eladásra semmit, aminek tulajdonjogaival kapcsolatban kétségek merülnek fel” – közölte.

Az utóbbi években egyre hevesebbé vált a vita a műkincsek visszajuttatásáról azokba az országokba, ahonnan származnak. Athén például több évtizede kéri a British Museumtól a Parthenón frízeinek visszaadását.

Az egyiptomi szobrok árverése Londonban lesz csütörtökön.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!