Egyperces

2019.06.04. 17:54

A Tádzs Mahalnál is magasabbra nő az indiai főváros szeméthegye

A Gázipurban lévő, több mint 40 futballpályányi területen húzódó szemétlerakó évente mintegy 10 méterrel növekszik.

Már mintegy 60 méter magas az indiai főváros, Újdelhi keleti peremvárosában elterülő szeméthegy, amely jövőre magasabb lesz mint az ország ikonikus műemléke, Tádzs Mahal.

A Gázipurban lévő, több mint 40 futballpályányi területen húzódó szemétlerakó évente mintegy 10 méterrel növekszik. Arún Kumar Kelet-Delhi térségért felelős főmérnök szerint ha a jelenlegi trend folytatódik, jövőre magasabb lesz, mint a 73 méteres Tádzs Mahal.

Az indiai legfelső bíróság tavaly már arra figyelmeztetett, hogy hamarosan vörös lámpákat kell felállítani körülötte a repülőgépek figyelmeztetésére.

A gázipuri szemétlerakót 1984-ben nyitották meg és 2002-re elérte kapacitása határát, ekkor be kellett volna zárni. Ám azóta is több száz teherautó érkezik naponta az indiai fővárosban összegyűjtött szeméttel. „Naponta mintegy kétezer tonna szemetet raknak le Gázipurban” – mondta az indiai főváros önkormányzatának egyik illetékese.

2018-ban a szeméthegy egy része leomlott a heves esőzések következtében megölve két embert. Bár akkor betiltották a szemétlerakást, az intézkedés csak néhány napig tartott, mert a hatóságok nem találtak alternatívát a szemétlerakásra.

A szeméthegyből kiszivárgó metángáz rendszeresen okoz tüzeket, amelyek eloltása napokba telik.

Sámbhavi Sukla, az újdelhi tudományos és környezetkutató központ kutatója szerint a metánszivárgás akár halálos is lehet, ha a légkörbe vegyül. A szemétlerakóból fekete mérgező folyadék folyik ki a helyi csatornába. „Ezt mind meg kell állítani, mivel a folyamatos szemétlerakás súlyosan szennyezi a levegőt és a talajvizet” – közölte Csitra Mukerdzsi, a Csinta környezetvédő csoport igazgatója.

Helyi lakosok szerint a szemétlerakó körzetében szinte lehetetlen levegőt venni. Sokan el is költöznek a térségből. Egy minapi tanulmány szerint a szemétlerakó ötkilométeres körzetben veszélyezteti az emberek egészségét, rákot okozhat.

A lakosok szerint nem jelent megoldást a szemétlerakó mellett létesült, szemétből energiát előállító üzem, mivel a szemét elégetése nyomán keletkező füst szintén mérgező. Egy helyi orvos elmondta, hogy naponta mintegy 70 embert, köztük gyermekeket kezel légzőszervi és gyomorbántalmakkal, amelyeket a szennyezett levegő okoz.

Az indiai városok a világ legnagyobb szeméttermelői, évente mintegy 62 millió szemetet generálnak, ami 2030-ra a 165 millió tonnát is elérheti a kormány előrejelzései szerint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!