tragédia

2018.09.21. 09:35

A bébiszitter gyilkolt meg egy egész családot Kínában

A férfit halálra ítélték és kivégezték.

Kivégeztek pénteken Kínában egy bébiszittert, akit egy család négy tagjának halálát okozó gyújtogatás miatt ítéltek halálra tavaly.

A hangcsoui bíróság tájékoztatása szerint Mo Huan-csinget azután végezték ki, hogy a kínai legfelsőbb bíróság megvizsgálta és helybenhagyta az ellene hozott halálos ítéletet.

A legfelsőbb bíróság úgy foglalt állást, hogy „Mo indítéka iszonyatos és rendkívül gonosz volt, és másokat veszélyeztetett”. Mo a letartóztatás után beismerő vallomást tett ugyan, de a bűncselekmény jellege és súlyossága, illetve társadalmi következményei olyanok, hogy nem teszik lehetővé a büntetés enyhítését.

„A bizonyíték tényszerű és elégséges, az ítélet helyes”

- közölte a legfelsőbb bíróság.

Mo szerencsejáték-függőségben szenvedett, és adósságba verte magát. Két évvel ezelőtt vállalt gyerekgondozást egy háromgyerekes házaspárnál. Ékszereket és karórát lopott tőlük, a kölcsönkért pénzt pedig eljátszotta. Tavaly júniusban támadt az az ötlete, hogy felgyújtja, majd eloltja a házaspár házát, hogy még jobban a bizalmukba férkőzzön, de a tűz pillanatok alatt elterjedt, és a családfő három gyerekével együtt ott halt meg.

Mo Huan-csinget lopás miatt is elítélték.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!