Tragikus a helyzet

2022.08.16. 06:30

Fokozódik a hőség és az aszály Magyarországon

A hőség és az aszály is fokozódik a következő napokban – közölte hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az aszállyal kapcsolatban a Facebook-oldalukon úgy fogalmaztak: „tragikus a helyzet”.

Fürdőzők a Balatonban a keszthelyi városi strandon 2022. augusztus 5-én.

Fotó: MTI/Varga György

Honlapján a meteorológiai szolgálat azt írta: Magyarországon nem javul a csapadékhelyzet, csak romlik. Az elszórt záporok eddig is kevés esőt hoztak és azt is csak kis területre, így az aszály tovább súlyosbodott. Példaként említették, hogy Békéscsaba térségében a napraforgó- és a kukoricaállományok állapota „elkeserítő képet mutat”.

Hozzátették, a folytatás sem ígér sok jót, pedig már a repce vetéséhez kellene a magágyat előkészíteni, de csapadék továbbra is csak alig, elszórt záporok formájában várható. Ráadásul újabb hőhullám érkezik, a hőmérséklet csúcsértéke csütörtökig emelkedik majd, akkor 33–38 Celsius-fokra lehet számítani.

Pénteken érkezik egy hidegfront, amely mérsékli majd a forróságot. A jelenlegi előrejelzés szerint viszont a pénteki fronttal is csak kevés eső érkezik, országos, számottevő csapadékra továbbra sincs kilátás – ismertette a meteorológiai szolgálat.

Borítókép: Fürdőzők a Balatonban a keszthelyi városi strandon 2022. augusztus 5-én. Fotó: MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!