Izgalmas programok

2022.08.31. 13:00

Csaknem 2700 gyerek és család nyaralhatott idén az Egyszülős Központ segítségével

Az Egyszülős Központ idén nyáron saját forrásból és támogatói felajánlásokból majdnem 2700 egyszülős gyermeknek és családnak szervezett nyaralást – közölte a szervezet szerdán.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A közlemény szerint a 2018 óta működő Egyszülős Központ Budapesten napközis tábort szervezett, hat hét alatt 150 gyereknek biztosítottak jelképes összegért gyerekfelügyeletet és izgalmas programokat.

Emellett a Balaton-part több pontján – szintén jelképes összegért – nyaralhatott 1500 egyszülős család. Hétvégente a Családi Erzsébet-táborok programsorozat keretében Zánkán láttak vendégül ezer családot, az ottalvós, egész hetes Erzsébet-táborba pedig száz egyszülős családban nevelkedő gyermeket jelentkeztethetett a központ – tették hozzá.

A 8–15 év közötti zenét szerető és zenét tanuló egyszülős gyermekek – Várnagy Andrea Liszt Ferenc-díjas zongoraművész vezetésével – zenei táborban vettek részt a ZeneVarázslat programnak köszönhetően a Baranya megyei Alsómocsoládon.

 

Idén először több fesztiválon is megjelent az Egyszülős Központ: Kapolcson, a Bondoró Fesztiválon és a Művészetek Völgyében, valamint az Ördögkatlan Fesztiválon 

 

– fűzték hozzá.

Kitértek arra is, hogy a szervezet az iskolakezdést is segíti, támogatói felajánlásból húsz budapesti és vidéki egyszülős családnak egyenként 15 ezer forint értékben nyújtanak támogatást.

A budapesti Egyszülős Központ annak a több mint 300 ezer családnak szeretne gyakorlati segítséget és közösséget nyújtani, amelyből hiányzik az egyik szülő. Az elmúlt több mint három évben a központ több mint 70-féle szolgáltatásával mintegy 26 ezer egyszülős családot ért el, táboraikban pedig tízezren nyaraltak – olvasható a közleményben.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!