Dühöngenek a szülők

2022.03.27. 06:55

10 éveseken végeztek társadalmi kísérletet egy iskolában

Az órát egy rasszizmusról és kirekesztésről szóló érzékenyítésnek szánták a pedagógusok.

Az általános iskolában 10 éves gyerekeket hajszín alapján osztottak csoportokba, hogy megmutassák nekik, milyen a diszkrimináció. A szőke és a vörös hajú gyerekeknek ezek után takarítania kellett a barna és fekete hajú osztálytársaik után, majd pedig egy filmet mutattak nekik, amiben halott fekete gyerekek is szerepeltek – írja a V4NA hírügynökség.

Texas állam egyik általános iskolájában a hajszínük alapján válogatták szét a gyerekeket egy szituációs gyakorlat során. Az órát egy rasszizmusról és kirekesztésről szóló érzékenyítésnek szánták a pedagógusok, azonban hatalmas felháborodást keltett a szülők között, akik azt állítják, hogy nem tájékoztatták őket az óráról és annak tartalmáról.

A feldühödött szülők kijelentették, szeretnék, ha a gyerekeik tanulnának a rasszizmusról és a polgárjogokról, de úgy érzik, hogy az iskola túl messzire ment a szegregációs kísérlettel, és azzal, hogy a gyerekekkel egy olyan dokumentumfilmet nézetett meg, amely nem megfelelő ennek a korosztálynak. Mike és Brandi Lininger szerint például a 10 éves lányukat összezavarta és felzaklatta az iskolában januárban végzett osztálytermi kísérlet, ahol a diákokat hajszín szerint különítették el, és az egyik csoportot előnyben részesítették.

Az összes sötét hajú, barna és fekete hajú gyereket kivételesként kezelték, a szőke és vörös hajú gyerekekkel pedig nem bántak olyan kedvesen

– mondta Brandi Lininger.

Az is kiderült, hogy a világos hajú csoportba tartozó gyerekeknek azt mondták, hogy nem olyan okosak, mint a többiek. Ennek a csoportnak szándékosan olyan játékot adtak, amiből hiányoztak a darabok, így nem tudtak játszani. Később arra kényszerítették őket, hogy takarítsanak a többi gyerek után. Az ötödikeseknek Spike Lee 4 kislány című dokumentumfilmjét is megmutatták, amely 4 afroamerikai gyermek meggyilkolásáról szól. A film a kislányok boncolásáról szóló képeket is tartalmazott. A tanárnő azt állította, hogy ezeket a részeket gyorsan átpörgette, de Liningerék azt mondják, hogy a lányuk osztályában a gyerekek látták a képeket.

A lányom pontosan le tudta írni nekünk azokat a dolgokat, amiket átugrott a tanárnő, így aznap este a lányunk nem tudott elaludni, mert félt

– mondta Mike Lininger.

A tankerület az esettel kapcsolatban közölte:

A kérdéses óra és a filmnézés egy nagyobb, 5. osztályosoknak tervezett program része volt a szegregáció témájában. Bár az iskola több pozitív visszajelzést is kapott a szülőktől, a tankerület és az iskola vezetése elismeri a szülők aggodalmát és egyetért abban, hogy az órai tevékenységek és a megtekintett film nem volt a gyerekek korához illő, ezért ezeket az eszközöket nem fogjuk többet használni.

Liningerék azt mondják, hogy számukra a fő kérdés az átláthatóság.

Minden másról küldenek nekünk hírleveleket és tájékoztatókat. Azt is tudjuk, hogy a gyermekünk megnézte a Polar Expresszt, a pizsamanapokról is pontosan informálva vagyunk. Arról azonban nem tájékoztattak minket, hogy egy társadalmi kísérletet fognak végezni a szegregációról a gyerekeinken

– mondta Brandi Lininger.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!