Erre nem számítottak

2021.11.08. 12:27

Furcsán viselkedett a család kutyája, megdöbbentő dolog derült ki Run Run-ról

Rókának bizonyult egy perui család kutyája: a kölyökkorában megvásárolt állatról csak felcseperedése után derült ki, hogy valójában egy pamparóka.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A család Lima központjában vette fél éve a „kiskutyát”, amely a Run Run (Fuss Fuss) nevet kapta, de idővel egyre furcsábban viselkedett, üldözni kezdte a szomszédok baromfijait, és le is ölte őket, amivel magára haragította a szomszédságot.

A család azt hitte, hogy fajtatiszta kölyökkutyát vásároltak. A közelmúltban azonban rá kellett jönniük, hogy egy culpeo pamparókát (Lycalopex culpaeus) fogadtak be.

Run Run közben elszökött gazdáitól, és jelenleg a vadvédelmi szolgálat is keresi, hogy egy vadrezervátumba vagy állatkertbe vigyék.

Az Andokban élő pamparókának vékony lába, bozontos farka, hegyes feje és feltűnő füle van. A vadvédelmi szolgálat szakértője elmondta, hogy

a vadorzók sokféle vaddal kereskednek illegálisan Limában, amelyeket főleg az Amazonas vidékéről rabolnak el. Sok példányt kölyökkorában ejtenek fogságba, szüleiket megölik

– mondta a szakember.

Az illegális állatkereskedelem Peruban bűncselekménynek számít, és 3-5 évig terjedő börtönnel büntethető.

Borítóképünkön egy pamparóka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!