Globális jelentés

2021.11.27. 15:40

Az egészséget és a környezetet is károsítja a rossz táplálkozás

Az egészséget és a környezetet is károsítja a rossz táplálkozás – derült ki egy kedden közzétett globális jelentésből.

A világ lakosságának majdnem fele szenved a helytelen étrend miatt, ami a túl sok vagy a túl kevés étel következménye - állapította meg a táplálkozásáról szóló globális jelentés (Global Nutrition Report, GNR).

A táplálkozás és a vele kapcsolatos friss adatok évenkénti áttekintésével és elemzésével azt találták, hogy a globális népesség 48 százaléka a túl kevés étel miatt alultáplált, a túl sok étel miatt túlsúlyos vagy elhízott.

Megállapították, hogy a jelenlegi arányok mellett nyolc nem fog teljesülni az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által 2025-re kitűzött kilenc, táplálkozással kapcsolatos célból. Szerepel köztük a gyerekek kóros soványsága és a növekedésmegállás arányának csökkentése, de a felnőttkori elhízás visszaszorítása is.

A jelentés becslése szerint majdnem 150 millió a növekedésben elmaradt öt év alatti gyerekek száma, több mint 45 millió kórosan sovány, és majdnem 40 millió túlsúlyos.

Adataik azt mutatják, hogy a felnőttek több mint 40 százaléka (2,2 milliárd ember) túlsúlyos vagy elhízott.

"2010 óta 15 százalékkal nőtt a rossz táplálkozással kapcsolatos, elkerülhető halálozások száma, jelenleg a helytelen étrend számlájára írható az összes felnőttkori halálozás negyede. Világjelentésünk alapján az utóbbi évtizedben nem javult az emberiség étkezése, ez ma az emberek és a bolygó egészségét is fenyegeti" - mondta az AFP-nek Renata Micha, a GNR független szakértői csoport elnöke.

Megállapításaik között szerepel, hogy az emberek nem fogyasztanak elég egészséget támogató ételt - köztük gyümölcsöt és zöldséget -, különösen az alacsony jövedelmű országokban.

A magasabb jövedelmű országok lakói eszik a legtöbbet az egészségre károsan ható ételekből: a vörös húsokból, a tejtermékekből és a cukros italokból. A jelentés szerint ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nő, a vörös hús és a feldolgozott húsáru már most az ajánlott heti maximális bevitel majdnem ötszöröse.

Más becslésekkel összhangban a GNR számításai szerint 2018-ban a világ élelemigénye okozza az üvegházhatású gázok kibocsátásának mintegy 35 százalékát.

"Az állati eredetű ételeknek termékenként általában nagyobb a környezeti lábnyoma, mint a növényi alapúaknak, így az élelemtermelés gázkibocsátása és földhasználata az előbbiek, különösen a marha, a bárány és a tejtermékek számlájára írható" - mutat rá a jelentés. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában