Adni Öröm!

2021.09.06. 19:25

Több mint 57 ezer taneszközt adományoznak a rászoruló gyermekeknek

Így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR tanszergyűjtése összesen 1500 gyermeknek segít.

Forrás: spar.hu

Fotó: MolnarZsolt

Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország iskolaszergyűjtő kezdeményezése. Az első alkalommal megszervezett Adni Öröm! tanszergyűjtő akció keretében a vásárlók különösen nagy mennyiségű, több mint 57 ezer darab tanszert adományoztak a rászoruló gyermekeknek.

A kampány adománykártyáinak megvásárlásával pedig több mint 2,2 millió forint támogatás gyűlt össze, amelyet az áruházlánc további egymillió forinttal kiegészített. A felajánlásokat a szervezet tanszerekre váltotta, amelyek a többi tárgyi adománnyal együtt a napokban eljutnak a nehéz helyzetben lévő családokhoz.

Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője úgy fogalmazott, hatalmas köszönettel tartoznak a vásárlóiknak, akik az első hívószóra az akció mellé álltak. A kezdeményezésben közreműködő 33 INTERSPAR és a SPAR pedig a jövőben minden évben folytatni kívánja a tanszergyűjtő akciót. A tervek szerint a részt vevő áruházak körét is bővíteni fogják.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közel harminc éve partnere az üzletláncnak a nehéz helyzetben élő, rászoruló emberek megsegítésében. Az egyik legeredményesebb közös kezdeményezésük az idén 25 éves Adni Öröm! karácsonyi adománygyűjtés. Ehhez kapcsolódóan tartották meg július 21. és szeptember 5. között a tanszergyűjtést. A kampány keretében a vásárlók dedikált adománykártyákat vásárolhattak. A jelképesen megvett iskolaszereket a szervezet valódi taneszközökre váltotta. Emellett a csatlakozó önkéntesek augusztus végén az áruházaknál tárgyi tanévkezdési adományokat is gyűjtöttek.

A személyes gyűjtés eredményeként a szervezet több mint 32 ezer füzetet, 18 ezer írószert, 450 tolltartót, 71 iskolatáskát és 6 ezer egyéb eszközt tud a rászoruló családok otthonába szállítani.

Az adománykártyákon keresztül befolyt összegből pedig 700 darab tanszercsomag készült el.

Romhányi Tamás, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője elmondta továbbá, hogy az adományoknak köszönhetően a szervezettel kapcsolatban álló árván maradt vagy nevelőszülőknél gondozott gyermekek, a családok átmeneti otthonában élő iskolások és a rászoruló családok gyermekei is megfelelő tárgyi feltételekkel kezdhetik meg a tanévet.

Az Adni Öröm! adománygyűjtő akció évek óta egyre több vásárlót késztet a segítségnyújtásra. Ennek köszönhető, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország több ezer nehéz sorsú gyermek és család életét képes könnyebbé tenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!