Komplex jelenségek

2021.08.11. 14:59

Tudományos előrelépést értek el a hazai kutatók

Régóta foglalkoztatják a tudományt azok a kérdések, amelyekre a szakemberek most válaszokat találhatnak.

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

Kilenc atomból álló, összetett rendszer kémiai reakciójáról írt cikket Czakó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi docense. Két doktoranduszával, Tajti Viktorral és Győri Tiborral kidolgozott tanulmányát a legrangosabb kémiai folyóirat, a Nature Chemistry is közölte.

Czakó Gábor elméleti kémikus kifejtette, hogy még a hat atomból álló rendszerekben is csak a 2010-es évek óta tudják szimulálni az egyes komponensek mozgását. Mostanra pedig az elméleti kémikusok már kilenc atomból álló, összetett rendszerbe is belelátnak. A magyar szakemberek kutatását képező, a fluoridion és az etil-klorid között létrejövő reakció pedig akár ennél is nagyobb rendszerek modelljének tekinthető.

A szakember kiemelte, az előrelépést főként az jelenti, hogy az eredményeiknek köszönhetően két egymással versengő reakcióút is megfigyelhető, amelyek atomi szintű működése a mai napig nem tisztázott.

A tudomány régi kérdése továbbá, hogy a versengő, úgynevezett helyettesítéses és eliminációs reakcióutak közül melyik lesz a domináns, vagyis melyiken keresztül játszódik le a kilenc atomot érintő folyamat. A megfigyelés pedig most azért lehetséges, mivel Czakó Gábor szimulációja képes a reakcióutak részleteit is megmutatni. Számolással továbbá egyértelműen igazolható, mi történik az atomok ütközésekor.

Az egyetemi docens ezenkívül kifejtette, jelenleg ez a legkomplexebb rendszer, amelyre pontos dinamikai szimulációt és mérést lehet elvégezni. A módszert pedig később mások is alkalmazhatják hasonló reakciók megismerésére.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában