Jellegzetes

2021.07.20. 14:41

Ókori hadihajó maradványaira bukkantak az elsüllyedt városban

Búvárrégészek ókori hadihajó és egy görög temetkezési hely maradványaira találtak Thónisz-Heraklionban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az ókorban Egyiptom legnagyobb földközi-tengeri kikötője volt a Nílus torkolatában egykoron elterült város egészen addig, amíg Nagy Sándor Kr.e. 331-ben megalapította Alexandriát. A fáraók idején, a Kr.e. 12. században épült várost, amelyet akkoron Thónisznak neveztek, több mint 1200 éve földrengések pusztították el. Az Alexandria közeli Abukir-öbölben fedezték fel újra 2001-ben az elsüllyedt várost. Az egyiptomi-francia régészcsoport búvárai találtak rá az ókori hadihajóra, amely akkor süllyedhetett el, amikor a város híres Amon temploma, amelynek közelében a hajó lehorgonyzott, összeomlott az Kr.e. második században.

Az előzetes vizsgálatok szerint a 26 méter hosszú, lapos fenekű hajó evezőlapátokkal és egy nagy vitorlával az akkori hagyományos hajóépítést mutatja, de az ókori Egyiptom jellegzetességeit is magán viseli

– közölte egy egyiptomi idegenforgalmi és örökségvédelmi minisztérium.

Az elsüllyedt város egy másik részében találtak rá a görög temetőre, amely az Kr.e. negyedik századból első éveiből származik.

– A felfedezés csodálatosan tükrözi a városban élt görög kereskedők jelenlétét – közölte a tárca, hozzátéve, hogy a görögök már a késő fáraókori dinasztiák idején letelepedhettek a térségben.

– Szent helyeiket a hatalmas Ámon templom közelében építették fel. Ezek szintén megsemmisültek és maradványaikat megtaláltuk együtt az egyiptomi templom maradványaival együtt – írták a közleményben.

Borítókép: Illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!