hagyomány

2021.07.16. 15:31

Július utolsó napján rendezik a 196. Anna-bált

A rendezvényre meghívást kapnak a 18 éves balatonfüredi lányok és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be 18. életévüket.

Balatonfüred, 2019. július 28. A 194. Anna-bál vendégei táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2019. július 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Vasvári Tamás

Július utolsó napján rendezik meg a 196. Anna-bált Balatonfüreden. A rendezvényt a hagyományokhoz híven az Anna fesztivál programjai színesítik – közölte a városban tartott pénteki sajtótájékoztatón Balatonfüred polgármestere.

Bóka István elmondta, hogy a rendezvényre meghívást kapnak a 18 éves balatonfüredi lányok és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be 18. életévüket.

Közölte: a 9. Anna fesztivál július 26-án, hétfőn kezdődik, egyebek mellett prímásverseny, operaest, utcabál szerepel a kínálatban. Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója a prímásversenyről elmondta, hogy a versenyen idén először a fiatal korosztály is megmérettetheti magát, valamint a klasszikus magyar nóta is felcsendül.

Simon Attila, a Herend Porcelán Manufaktúra vezérigazgatója kiemelte, hogy 3300 darab porcelánt szállítanak majd a bál helyszínére 89 millió forint értékben. A díjak mintájában a tradíció mellett az innováció is fellelhető lesz, az első díj a megújult Viktória-mintát, a második díj a korábbi madaras minta modern változatát viseli majd, a harmadik díjon pedig egy új, zöld árnyalatú Apponyi-minta lesz látható – közölte.

Madarász Róbert, a Nemzeti Lovas Díszegység parancsnoka felidézte Kiss Ernő altábornagy emlékét; a róla elnevezett díjat minden évben a bál keretében ítélik oda a kiemelkedő közéleti tevékenység elismeréseként. Az Anna fesztivál keretében július 26-án tematikus sétán lehet részt venni, kedden és szerdán lesz a Prímásverseny a Kisfaludy Galériában.

A Magyar Állami Operaház Énekkara lép fel a Gyógy téren csütörtökön és pénteken. Pénteken megrendezik a hagyományos szívhalászatot, szombaton a Valcer Táncstúdió előadását láthatják a nézők a Kisfaludy színpadon. Fellép Balatonfüred fúvószenekara és a Footprint zenekar, este pedig utcabált rendeznek. Vasárnap bemutatkozik az Anna-bál szépe és udvarhölgyei, este pedig Operafüred címmel filmvetítés lesz a Gyógy téren. A bál fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter, a díszvendég Veszprém város lesz.

Borítókép: A 194. Anna-bál vendégei táncolnak a balatonfüredi Anna Grand Hotel parkjában 2019. július 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!