depresszív sötétség

2021.07.09. 11:40

A jó kedvhez szükségünk van a napfényre

A túl kevés napfény összezavarja a biológiai órát: kutatók megtalálhatták a fényterápia depresszív hangulat elleni hatásosságának okát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Antonio Guillem

Vizsgálataik szerint a kora reggeli órákban az egereknél a fény beindítja a Period-1 (Per1) gént, mely a belső óra ritmusáért felel.

A Freiburgi Egyetem vezette kutatócsoport eredményeiről a Plos Genetics című tudományos lap friss számában számolt be.

A sötét és rövid napok sok embert megviselnek.

A túl kevés napfény hatására felborul a belső óra, ami szezonális depressziót okozhat.

A negatív hangulat ellen hatásosnak mutatkozott a fényterápia, a mögötte rejlő mechanizmust azonban egyelőre nem tudták teljesen feltárni.

A pozitív hatás okát azonban most úgy tűnik, megtalálták a Freiburgi Egyetem tudósai, Urs Albrecht és Iwona Olejniczak vezetésével és a Páduai Egyetemen dolgozó kollégák közreműködésével.

A tudósok az éjszaka különböző időpontjaiban fényimpulzusoknak tettek ki egereket, és megvizsgálták az állatok depresszióra utaló viselkedését.

Eszerint a fénynek antidepresszáns hatása van, ha virradat előtt két órával kapcsolják be.

Az alvás-ébrenlét ritmusáért felelős agyi régióban (a laterális habenulában) aktiválódott a Period-1 gén. Amikor a tudósok kikapcsolták ezt a gént, a pozitív hatás elmaradt.

A fényterápia alkonyatkor hatástalannak bizonyult az egereknél. Az embereknél is a kora reggeli órákban mutatott jobb hatást a fényterápia.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!