Egyéb

2017.05.23. 12:07

Maximálisan az ügyfelek szolgálatában

Dr. Papócsi Dalma ügyvéd, kriminalisztikai szakjogász 2012. júniusában végzett a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi karán jogászként. A következő félévtől pedig szintén a baranyai megyeszékhelyen kezdte meg kriminalisztikai szakjogász tanulmányait.

- Az jogi egyetem végeztével ügyvédjelöltként kezdtem dolgozni Nagykanizsán – mondta dr. Papócsi Dalma. - Az ügyvédjelölti eskü letételét követő napon önállóan tárgyaltam a zalaegerszegi Törvényszéken polgárjogi ügyben, ahol a beszédemet is saját magam írtam.  A munkába állásom első napjaiban bedobtak a mélyvízbe, mivel ettől az időponttól kezdve önállóan láttam el az ügyfelek képviseletét a járásbíróságok, törvényszékek, rendőrkapitányságok illetve a közjegyzői eljárások során. Ügyvédjelöltségem ideje alatt, munkáltatóim iránymutatásaival, de önállóan írtam a peres beadványokat, ügyvédi leveleket, szerződéseket, egyéb okiratokat, tartottam a kapcsolatot az ügyfelekkel, jogi kutatómunkát végeztem és tárgyalni jártam, és elláttam az egyéb rám bízott feladataimat.

Az ügyvédnőnek az egyetemi évei alatt kedvenc jogterülete a büntetőjog volt, ezért végezte el a kriminalisztikai szakjogász képzést, mely során a kriminalisztika tudományában mélyítette el büntetőjogi ismereteimet.

- Ügyvédjelölti tevékenységem során legalább ennyire megszerettem a polgárjogi területeket, mivel az ügyek többségét ez a jogterület adta irodánk számára – fogalmazott dr. Papócsi Dalma. - Jelentős tapasztalatra tettem szert a családjog területén, házassági bontóperek, szülői felügyeleti jog szabályozásában, házastársi, s élettársi vagyonjog területén is. A polgári jog (házassági bontóper, szülői felügyeleti jogának szabályozása, gyermektartásdíj, kapcsolattartás rendezése, élettársi és házastársi vagyonközösség megosztása, birtokvédelmi, kártérítési eljárások, kis értékű perek fizetési meghagyásos eljárás, végrehajtási eljárások) valamint a büntetőjog (elkövetői, sértetti képviselet ellátása) szerteágazó jogköreiben állok az ügyfelek rendelkezésre. Bizalommal fordulhatnak hozzám, ha jogi tanácsadásra hatóságok előtti képviseletre van szükségük, vagy szerződéskötések alkalmával, legyen az adásvételi, ajándékozási, tartási, öröklési szerződés, vagy éppen végrendelet.

Ügyfelei igényeinek maximális figyelembevételével jár el az ügyek intézése során, ezért meglévő ügyfelei mindig bizalommal fordulnak hozzá. Fontosnak tartja az ügyfelekkel való személyes kapcsolattartást, és a rászorulók megsegítését, ezért május 24-én (szerda) Letenyén egy jogsegély szervezet rendezvényén ingyenes jogi tanácsadás nyújtásával segít a rászorulóknak.

Dr. Papócsi Dalma egyéni ügyvéd
8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 20. Fsz. 3.
(tel:06-70-949-1656" target="_blank", e-mail: [email protected])

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!