2011.08.29. 06:29
Kutyaválasztás előtt
Apró, aranyos szőrgombóc vagy pusztító agresszív fenevad. Mindkettő igaz lehet, még ha ugyanarról a kutyáról is beszélünk.
- Sajnálatos módon vásárlás előtt legkevesebbet a fajta kiválasztásával foglalkoznak a leendő gazdák - kezdte dr. Gombos László zalaegerszegi állatorvos. - Gyakran csak hónapokkal később döbbennek rá, hogy rosszul döntöttek, miközben a kutyával legalább 10-15 évre kaptak feladatot. Ezért még vásárlás előtt kell a szakembert megkérdezni, ezzel már sokszor sikerült a választást befolyásolni. Ez egyébként vonatkozik a keverék ebekre is, mert azok tulajdonságait is fel lehet mérni - magyarázta. - Aki nem tudja eldönteni, pontosan milyen célra szeretne kutyát, csak házikedvencnek szeretné (jó lenne otthon), annak érdemes felkeresni a menhelyet és ott ismerkedni velük, sokat tanulhatunk tőlük és könnyebb lesz a választás - javasolta.
Legnagyobb bajnak viszont azt tartja dr. Gombos László, hogy a leendő gazdák többsége nem tudja, mit jelent a kutya tartása, mire van szüksége, mennyire lehet együtt élni vele. Más való őrzésre, más lakásba, más intenzívebb tanításra, vagy épp terápiára.
- Fontos szempont a költség is, mert például a nagytestű eb etetése sokba kerül, és emellett érdemes tájékozódni a fajtákra jellemző betegségekről is. Ebből a szempontból a keverékek előnyösebbek lehetnek. A különböző fajták jellegzetes bajairól pedig szakembert kérdezzünk. Ha igazán jól szeretnénk választani, minősített tenyésztőtől vásároljunk, ahol szűrik, rendszeresen vizsgálják a kutyákat. Az ilyen tenyésztő ugyanis felelősséget vállal a kölyökért, megfelelő információkkal segíti a vevőt. A minőséget persze meg kell fizetni, de ezzel sok bajt meg tudunk előzni - emelte ki.
Dr. Gombos László gyermekes családba elsősorban golden retrievert ajánl, ő maga is két ilyen kutyus gazdája. Gyömbér hat éve társuk, míg Alma három és fél hónapja született.
- Ezt a fajtát labrador retrieverből nemesítették 150 éve Angliában, keresésre, az elejtett vad felkutatására, behozatalára alkalmazták, ezért a harapása sem erős. Nyugodt, gyerekbarát, munkaszerető, tanulékony, nagyon figyel a gazdára, ezért nála rendkívül fontos a szemkontaktus - emelte ki. - A házőrzésre nem igazán alkalmas, de mindenre megtanítható, akár még erre is. A rendszeres emberi kontaktus elengedhetetlen számára, irányításra vágyik. Büntetéssel nem lehet nevelni, a jó kapcsolat kialakításához jutalmazás szükséges, mindig pozitív megerősítést vár. Sok játékkal nagyon szoros kapcsolatba lehet vele kerülni, és mivel imád versenyezni, ideális partner lehet például az agility gyakorlatokban. Lakásban is tartható, csak foglalkozni kell vele, bár néhány napot elvan magában, foglalkozás nélkül, de utána az intenzív lemozgatása elengedhetetlen. Szőre rendszeres gondozást igényel, főleg amikor vedlik, ezért padlószőnyeges lakásba nem való. A víz az életeleme. Úszhat szabadvizekben, de a bőre miatt a samponos fürdetés nem ajánlott - intett.
A fajtával egyébként jobban is megismerkedhetnek az érdeklődők az ötödik retriever találkozón, amelyet szeptember 3-án tartanak a megyeszékhelyen a Gébárti-tónál, a strand területén.
A fajtával egyébként jobban is megismerkedhetnek az érdeklődők az ötödik retriever találkozón, amelyet szeptember 3-án tartanak a megyeszékhelyen a Gébárti-tónál, a strand területén.
Megalapozott döntést hozzunk
Előnyösebb tavaszi alomból választani, mert az összeszoktatáshoz kedvezőbb a nyári időszak kutyának, gazdának. Mielőtt vásárolunk, döntsük el, milyen szerepet szánunk a kutyának? Társunk legyen a mindennapokban, vagy versenyeztetnénk, esetleg az otthonunk őrzését bíznánk rá. Mivel hosszú évekről van szó, megalapozott döntést hozzunk. Jó tudni, az őrző kutyák agresszívebbek, határozott gazdát igényelnek. A terelők fajtákban meg hatalmas energia feszül, ezt le kell vezetni, ezért fontos a mozgás nekik, különben magukba fordulnak, depressziósak, betegek lesznek.