Egyéb

2010.06.28. 02:26

Még a párjának sem?

Várjuk jeligével ellátott leveleiket, életkor, nem, végzettség, foglalkozás megadásával, valamint nyilatkozatot, hogy a személyiségrajz, a kérdéseikre adott válasz lapunkban közzétehető.

Zalai Hírlap

A határozott döntéseket nem kedveli; önbizalma megingatható, bizonytalanságérzettel élő ember, aki személyiségének problémáit mások előtt titkolni igyekszik.

Lehangoltságra lehet következtetni kézírásából, melynek előidézője többek között a szakmaválasztása, mely nem hozta meg az anyagi elismerést, ami szükséges lenne ahhoz, hogy a saját lábára állva független életet élhessen.

Mindenképpen szüksége lenne arra, hogy kapcsolatát a szülőkkel harmonikusabb mederbe terelje, az önmagával való állandó elégedetlensége a nekik és a világnak való rendszeres megfelelni vágyásból is fakad. Tanulja meg, elsősorban a saját maga által állított normáknak kell eleget tennie. Legyen saját maga, szeresse Önmagát!

A másik problémaforrás a párkapcsolatában keresendő, a zárkózottsága miatt hiányoznak az őszinte, meghitt, érzelmekkel telített négyszemközti együttlétek. Hiányoznak a cirógatások, az apró figyelmességek, bensőséges együttlétüket elrontja a súlyproblémái miatti kisebbrendűségi érzése.

Még párjának sem meri saját magát adni, és őszintén elmondani, mit vár tőle, mire lenne szüksége a közvetlen, intim kapcsolatban. Valószínűsítem, hogy nem házasodtak össze, ami bizonytalansággal tölti el a jövőjét illetően, mivel titokban megjelenik a gyermek utáni vágya.

Fontos számára az anyagi biztonság, előfordul, hogy a betegségbe való menekülést választja a gondokkal való szembefordulás helyett.

Novák Mária grafológus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!