Egyéb

2010.05.17. 02:28

Túl sok önuralom

Várjuk leveleiket, életkor, nem, végzettség, foglalkozás megadásával, valamint nyilatkozatot arról, hogy a grafológus válasza a lapban közzétehető.

Zalai Hírlap

Kreatív ember, akire ötletesség, intuíció, éleslátás jellemző. Erős, szellemileg független személyiség, aki okos, néha ravaszkodó, diplomatikus, felvértezte magát a külvilág támadásai ellen.

Érzékeny és sérülékeny lelke számára szüksége van a támaszkeresésre, önértéke-lési problémái mögött önmagával szembeni elégedetlensége húzódik meg. Ennek ellenére kiegyensúlyozott lelki alkatú, egyidejűleg érzelmiés intellektuális, aktív és rendezett személyiség, akit nem fűt hamis becsvágy, és a talmi nagyravágyás távol áll tőle. Életkörülményeit tárgyilagosan ítéli meg, nem tévesztve szem elől a lényeges dolgokat, a külső formák, a csillogás nem kápráztathatják el. Csak azt hiszi el, amit lát, hall, megtapasztal. Józan gondolkodása mellett ragaszkodik a mindennapi életvitelének megszokott ritmusához.

Szeretettel és kedvvel végzi munkáját, nem találja helyét a tétlenségben, a semmittevésben, s fontos számára, hogy a megkeresett anyagiakat kitűzött vágyainak, céljainak megvalósítására fordíthassa. Egyedül akar boldogulni, fiatalos lendület, élénkség hatja át. Művészi érzék jellemzi, a munkájában kifinomult, pontos.

Jó üzletasszony, nem hagyja, hogy beleszóljanak dolgaiba, nem foglalkozik a közvélemény róla alkotott megítélésével. Le tudja győzni erős természetét, mindig a körülményeknek megfelelően viselkedik. Személyiségét hozzákapcsolja a feladatokhoz, a jövő terveihez, melyben remélhetőleg kellő figyelmet fordít majd szervezete jelzéseire, s időt szakítva saját maga számára, a pihenés és a kikapcsolódás is helyet kap az életében.

Novák Mária

grafológus

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!