Egyéb

2010.01.18. 03:29

Folyón, tavon, tengeren

Zalaegerszeg - Ücsörög az ember a csónakban vagy a vízparton egy bottal a kezében és vár: sokak számára nincs unalmasabb dolog a horgászatnál. Pedig ez a látszólag egyhan- gú tevékenység izgal- mas szórakozást jelent. Dr. Gombos Gábor elmondta, a horgászat a család valamennyi tagja számára kellemes elfoglaltságot, hobbit jelenthet. A versenyeken külön kategóriák vannak, így akár együtt készülhetnek, aztán egy időben mutathatják meg tudásukat szülők és gyerekek. A megmérettetéseknek természetesen komoly szabályai vannak, nem mdegy például, milyen felszereléssel indul az ember, ügyelnek az állatvédelemre. Tilos megtartanai, így mérlegelés után vissza is dobják a halakat.

Győrffy Árpád

A pecások persze ritkán csöppennek olyasféle kalandokba, mint például Csukás István és Dargay Attila népszerű rajzfilmsorozatának hőse, A nagy ho-ho-ho-horgász és izgága csalija, de az elhivatottak nem biztos, hogy a nyugalom megtestesítői.

- Igazából mindenki izgul és emelkedik az adrenalinszintje, amikor horgászbotot vesz a kezébe: ha fog halat azért, ha nem, akkor pedig azért. A többség igyekszik tökéletesíteni a módszerét, próbálja alkalmazni az interneten, a szaklapokban olvasott újdonságokat. Remek kikapcsolódás, relaxáció, de aktív pihenés, még ha kívülről nem is látszik annak - avatott a hogászat lélektanába dr. Gombos Gábor, aki szüleinek, szülei barátainak köszönhetően közel harminc éve, gyermekként ismerkedett meg ezzel a hobbival, ami esetében idővel egyre sportosabb jelleget öltött. A baki jegyző a Vas Megyei Munkás Horgász Egyesület elnöke is. - Van, aki magányosan hódol a szenvedélyének, de nagy élmény, kellemes szórakozás, ha baráti társasággal indul útnak az ember, különösen, ha több napra megy. Kihívás az is, hogy önellátásra rendezkedjen be, még akkor is, ha ma már rengeteg modern technikai felszerelés gondoskodik a kényelemről. Felemelő élmény az éjszakai horgászat, hiszen napnyugtától napkeltéig egészen más életet él a természet, mint napközben. Minden évszaknak megvan a maga szépsége, télen sem kell lemondani erről a tevékenységről.

Amúgy, folytatta a szakember, megfelelő erőnlétre is szükség van a horgászathoz: a felszerelésnek ugyanis komoly súlya van.

A horgászat lényege egyébként nem a halfogás, egyre nagyobb teret hódít Catch and realise! , a Fogd meg és dobd vissza! elve, miszerint csak annyi halat vigyen haza az ember, amennyit el is fogyaszt. Nem ilyen módon kell telepakolni a hűtőládát, ezt diktálja a természet-, illetve az állatvédelem is.

Ma már nem csak a férfiak űzik ezt a sportot, egyre több a sikeres hölgy a versenyhorgászok között is, és szerencsére egyre több gyermek látogatja szüleivel a vízpartokat. Különösen fontos, hogy az ifjak megkedveljék ezt a szórakozási formát, hiszen így kimozdulnak a számítógép elől, kapnak egy kis ízelítőt a természetből, ez pedig egész biztosan a hasznukra válik. Magyarországon az úszós, valamint a fenekezős módszer jellemző, ezeknek is léteznek természetesen különböző válfajai. Nem mindegy ugyanis, milyen halakra vadászik az ember, folyón vagy tavon, esetleg tengeren, óceánon teszi próbára magát, tudását, merthogy a nagy vizek nyújtotta lehetőséggel is egyre több hazai sporthorgász él.

- Új kihívást jelent, más módszereket, na, és komoly fizikai erő is szükséges hozzá, hiszen ott már a természet viszontagságaival is meg kell küzdeni - említette dr. Gombos Gábor. Az, aki abszolút laikusként egyszer csak kedvet kap a horgászathoz, természetesen ne a tengeren kezdjen: - Az a legjobb, ha felkeres egy horgászboltot vagy egy egyesületet, ahol nyilván kellő felvilágosítást kap a vizekről, a fogható halakról, na és persze a szükséges horgászvizsgáról is. Néhány ezer forint befektetéssel már ki is próbálhatja az új hobbit. Szinte nincs az országnak olyan pontja, ahol ne lennének folyók, tavak, melyek remek alapot jelentenek a kellemes időtöltéshez. Az pedig igazán nagyszerű érzés, ha egy családi összejövetelen, ünnepen, karácsonykor az a hal kerül az asztalra, amit az ember maga fogott. A halfogyasztás ráadásul roppant egészséges is.

Ezek is érdekelhetik