Egyéb

2007.01.24. 03:29

Egybehangzó igennel...

Zalaegerszeg - A házasságkötés az ember életének egyik legfontosabb eseménye, az eljárás persze teendőket is ró a párokra. A praktikus tudnivalókról Pais Etelkát, a megyeszékhelyi polgármesteri hivatal anyakönyvi csoportjának vezetőjét kérdeztük.

Horváth A. Attila

- Mit kell tennie a párnak, amikor elhatározta a frigyre lépést?

- Először a házasulók személyesen megjelennek az anyakönyvvezető előtt, és bejelentik szándékukat. Ekkor mondják ki, hogy házasságkötésüknek nincs törvényes akadálya, nyilatkoznak névviselésükről, valamint ha szükséges, csatolják a felmentéseket és engedélyt. Szintén ekkor jelzik a házasságkötés időpontját, mely a bejelentéstől számított harminc nap elteltével tűzhető ki. Az eljárásról jegyzőkönyv készül, azonban ennek felvételétől számítva ha hat hónap eltelik házasságkötés nélkül, az eljárást meg kell ismételni.

- Milyen okmányokat kell a házasulóknak bemutatniuk?

- Magukkal kell hozniuk a személyazonosság igazolására szolgáló okmányt (érvényes személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély), az állampolgárságot igazoló okmányt, valamint a személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt. Szükségesek továbbá a születési anyakönyvi kivonatok és a családi állapotot igazoló okiratok.

- Melyek a házasságkötés törvényes akadályai?

- A házasságot egészségi követelmények tilthatják (16 éven aluliak vagy közeli rokonok házassága), gátló körülmény továbbá, ha a házasság létrejötte a társadalom erkölcsi felfogásával állna ellentétben (például a volt házastárs egyenes ági rokonával kötendő házasság), illetve ha a szabadságáról és önkéntességéről vallott jogfelfogással ütközne (ilyen a cselekvőképtelen állapot). Házasságot nagykorú (illetve a gyámhatóság előzetes engedélyével a 16. életévét betöltött kiskorú) férfi és nő köthet, de azonos neműekre ez nem vonatkozik. Az érvénytelenségi okok alól adott esetben felmenthetők a párok, az egyenes ági rokonok és testvérek közötti érvénytelen házasság azonban nem orvosolható.

- Mit kell tudni a ceremóniáról?

- A második rész a nyilvános és ünnepélyes eljárás, mely két tanú jelenlétében az erre rendelt hivatalos helyiségben megkötött házasságot jelenti. Ez akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő házasulók az anyakönyvvezető előtt kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek.

- Mi történik, ha nem igen a válasz?

- Amennyiben a házasulók nem egybehangzó igennel válaszolnak, a nyilatkozatot feltételhez vagy időhöz kötik, közöttük házasság nem jön létre. Nálunk azonban ilyen eset még nem fordult elő, s arra sem volt példa, hogy a násznépből valaki jelezte volna a házasságkötés törvényes akadályát.

- Találkoznak-e különleges esetekkel?

- A házasulók többsége első vagy második házasságkötési szándékát jelenti be az anyakönyvvezetőnél. Ám volt olyan eset, amikor valakinek a negyedik házasságkötésénél működtem közre, és az egyik fél a boldogító igent háromszor mondta ki előttem. Mégis biztos vagyok abban, hogy mindhárom alkalommal úgy érezte, az akkor választott társa az igazi. Zalaegerszegen a legfiatalabb menyasszony 16 éves volt, a legidősebb vőlegény pedig 78; persze nem egymással kötöttek házasságot. Hozzáteszem: szívesen működöm közre olyan házasságkötésnél, ahol a házasulók az idősebb korosztály tagjai. Ugyanakkor minden évben előfordul, hogy olyan házasulók jelentkeznek nálunk, akik volt házastársukkal kívánnak ismételten frigyre lépni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!