Egervár

2011.11.28. 14:46

Advent: projektindító nap az Egervári László Általános Iskolában

A 2009-ben indult TÁMOP 3.1.4 pályázat alapján a kidolgozott projektek folytatódnak, s a pedagógusok azon munkálkodnak, hogy minél érdekesebb programokat, tevékenységeket szervezzenek a diákok számára, hogy emlékezetessé tegyék ezeket a napokat.

Szermjagin Marianna

A három hetet meghaladó adventi rendezvénysorozat november 25-én, pénteken 8 órai kezdettel a projektindító nap ünnepélyes megnyitójával kezdődött Egerváron. Az iskola tanulói és énekkara verseikkel és dalaikkal felidézték az adventi ünnepkör érzésvilágát, hangulatát.

Kenessey Tibor igazgató néhány szóval útnak indította a programsorozatot, melynek során az adventtel és az adventi időszakkal kapcsolatos érdekes feladatok és tevékenységek várják  az iskola tanulóit.


Minden hétfőn az advent jegyében gyertyagyújtásra kerül sor, egy-egy karácsonyi dal, illetve szavalat kíséretében. Mindenki találhat kedvére való elfoglaltságot a programok széles skáláján.A sportolni vágyókat várja a Mikulás Kupa keretében megszervezett foci és kézi bajnokság s ügyességi versenyek.

A kézműves foglalkozásokon készíthetnek a tanulók karácsonyfadíszeket, karácsonyi képeslapokat és ablakdíszeket. Agyagozásra, gyertyaöntésre, gipszöntésre és mézeskalács sütésre is sor kerül ezen idő alatt.

December 11-én Egerváron az Adventi Vásár várja portékáival és kulturális programjaival  az érdeklődőket , ahol a tanulók és a pedagógusok is bemutatkoznak az addig készített, adventhez kapcsolódó termékeikkel.

December 15-én délután  a Hóhullásban című bábelőadást láthatják a tanulók.


Akik szívesebben használják a fejüket, mint a kezüket, adventi fejtörő játékunkban vesznek részt négy héten át.

Minden osztály izgalommal készül a Mikulás, ill. a karácsonyi bulira, ahol kedvükre szórakozhatnak.

Az adventi projekt hagyomány szerint az 5. osztályosok karácsonyi műsorával zárul, ahova szeretettel várjuk iskolánk volt tanárait és meghívott vendégeinket.

Ezek is érdekelhetik