17°
17°
10°

Egervár

5 hónapja
Egervár - Az észak-zalai település az a hely, ahol a történelem levegője áthatja a környezetünket immár 1281 óta.
10 hónapja
Egervár – Fogyatékkal élők és genetikai rendellenességgel született fiatalok lesznek az egervári várkastély karácsonyváró rendezvényének vendégei december 17-én délután.
11 hónapja
Egervár – Fogyatékkal élő, genetikai rendellenességgel született fiataloknak szerez örömet a „Légy hasznos!” karitatív akció idei rendezvénye.
1 éve
Egervár – Március elsejével lemond az egervári várkastély sajtófőnöki pozíciójáról Zsuppán Beáta, tájékoztatott az érintett, aki indoklásképpen jelezte: új főállása mellett a jövőben nem tudná úgy ellátni e feladatokat, ahogyan szeretné.

Legolvasottabb

1
3 tipp Zalában, ahova el kell menni még szeptemberben!
2
Hetven kilós, 215 centis harcsát fogtak Zalaszentmihályon
3
Fűzfák pancsolnak a Zala folyóban – Frissítve
4
Befüvezve vezetett – Lekapcsolták a rendőrök Zalaszentlászlón
5
A tetejére borult egy autó Nagyrécsénél – Frissítve
Német választások
Gyengültek a kormánypártok, az AfD a harmadik erő
Észak-koreai válság / 17 perce
Donald Trump nem akar atomháborút
Ezt az amerikai pénzügyminiszter vasárnap az észak-koreai válságról beszélve jelentette ki.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *PACSAREK JÁNOSNÉ* *nagykanizsai lakos* szeptember 6-án elhunyt. Temetése szeptember 26-án, kedden 15 órakor lesz a Kaposvár-toponári temetőben. Gyászolják: bánatos húga és családja

/ "Elcsitul a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *IMRE SÁNDORNÉ* *szül. Sifter Etelka* 2017. szeptember 7-én, életének 90. évében elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2017. szeptember 29-én, pénteken 13.30-kor Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Gyászmisét szeptember 22-én, 17.15-kor tartunk Budapesten, a Bosnyák téri templomban. Drága emléke szívünkben örökké él!

Futás / 49 perce
A mozgás volt a lényeg-több százan futottak Zalakaroson
Benedek Bálint
gyász / 1 órája
Meghalt Charles Bradley amerikai soulénekes
Kosárlabda / 2 órája
Megvédte címét a Zalakerámia ZTE KK a Göcsej Kupán
Jóna István
Jó étvágyat! / 4 órája
Bővül idén a békéscsabai kolbászfesztivált
Sérülés / 5 órája
Kérdéses Tálas Zsuzsanna játéka a ma esti sorsdöntő mérkőzésen
Hit / 5 órája
Mária búcsú Búcsúszentlászlón
Arany Horváth Zsuzsa