Startupok figyelmébe!

2021.01.15. 10:00

Várják a hazai vállalkozások válaszait

A magyarországi startupok helyzetét térképezi majd fel a Startup Hungary által indított kutatás.

Forrás: Shutterstock

Már a Startup Hungary 2020-as alapításakor is fontos cél volt, hogy a szervezet rendszeresen éves jelentést készítsen a magyarországi startup szektor helyzetéről a hazai ökoszisztéma szereplőinek bevonásával. Az első felmérés már készül: a startupoktól most várják a kérdőív kitöltését, a végeredményt pedig márciusban hozzák nyilvánosságra.

A cél nem csupán az adott év startupjainak felkutatása, hanem következtetések és ajánlások megfogalmazása is azzal kapcsolatban,

hogyan fejlődik és fejlődhetne itthon az iparág.

A jelentés a nemzetközi piac számára szintén láthatóbbá és vonzóbbá kívánja majd tenni a hazai startupokat.

A hazai ökoszisztéma kétségtelenül fejlődik – a 2020-as évet kifejezetten sikeresen zárta,

a Banzai Cloud és Drops exit mellett a Turbine AI is bejelentette, hogy az Accel vezetésével zárt befektetési kört

–, viszont a startupokkal kapcsolatban olyan alapvető kérdésekre is nehéz jelenleg választ adni, mint hogy hány szereplő létezik a piacon, azok milyen iparágban tevékenykednek és melyek a legeredményesebb hazai vállalkozások, vagy hogy hogy teljesítünk régiós összevetésben.

Gyakran elavult és nem konzisztens adatokkal dolgozik a szektor, ráadásul nem is minden információ fellelhető és sok torzító elem játszik közre.

„Csak azt lehet fejleszteni, amit mérsz is: ebből az alapvetésből indulunk ki – mondja Biás Csongor, a Startup Hungary ügyvezetője. – Jelenleg leginkább anekdoták adják az alapját annak, amit a hazai ökoszisztémáról gondolunk, és csak feltételezzük, mi szükséges a több sikersztorihoz. Olyan dokumentumot szeretnénk létrehozni, amelynek segítségével meghatározhatjuk, mitől működne hatékonyabban a szektor. Tényekkel, tudatos brandépítéssel nemzetközileg is könnyebb lesz pozicionálni a magyar startup szcénát, és a hazai döntéshozók helyzetét is megkönnyíthetjük ezzel.”

A kitöltők között már olyan ismertebb startupok is megtalálhatók, mint például a Recart, a Shapr3D, az Antavo, a Turbine AI és a Barion.

A Startup Hungary szeretné elérni, hogy alig legyen olyan hazai startup, amelyik nem válaszolt a 30 percet igénybe vevő, alapos, átfogó kérdéssorra, mely az alapítók hátterétől kezdve a startupok teljesítményén és kihívásain át kitér a covid időszakban szerzett tapasztalatokra is.

Arra buzdítják a vállalkozókat, hogy mondják el véleményüket, ezzel lehetőséget adva a minél pontosabb érdekképviseletükre. Az adatokat kizárólag anonim módon használják fel a jelentésben.

A kérdőívet ide kattintva lehet elérni.

Tizenkét ismert magyar startup alapítója a Google, az IVSZ és a Design Terminal támogatásával hívta életre 2020 nyarán a Startup Hungaryt annak érdekében, hogy több nemzetközileg is sikeres startup jöjjön létre, működjön és növekedjen Magyarországon. Az alapítók a szervezet fő tevékenységeként a közösségépítést, a szemléletformálást és az érdekképviseletet határozták meg.

Az idei évben új partnerek is csatlakoztak a Startup Hungaryhez. A Microsoft és a PortfoLion stratégiai partnerként támogatja a szervezet célkitűzéseit, mellettük pedig a LeadVentures, a Day One Capital és a Citibank is csatlakozik támogató partnerként.

Borítóképünk illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!