Hangulatjavítás kattintásra

2019.02.02. 06:00

Új app őrködik a boldogságunk felett

A Moodrise nevű alkalmazás válogatott tartalmak segítségével oldja a szorongást és emeli a kedélyállapotunkat.

Sokan indítjuk a napot különféle alkalmazások megnyitásával, a tévé, rádió vagy bármilyen kütyünk bekapcsolásával, honlapok, hírportálok átpörgetésével – közben pedig legtöbbször elképzelésünk sincs, hogy ez az információs kakofónia milyen romboló hatással van az idegrendszerünkre és a kedélyállapotunkra.

Most megszületett egy olyan app, mely épp az információhabzsoló magatartásnak próbál gátat szabni, új viselkedési norma kialakulását segítve azáltal, hogy kifejezetten olyan digitális tartalmakat biztosít a felhasználó számára, melyek a kutatások szerint bizonyítottan jó hatást gyakorolnak a közérzetre – számol be róla az artsy.net.

Az iOS és Android rendszereken, illetve hangformátumban a Google Home-on és az Amazon Alexa felületein egyaránt elérhető Moodrise („Hangulatemelő”) alkalmazás – az alapító, Phillips Moskowitz (korábban az eBay vezető kurátora) szavaival élve –

„digitális tápanyagot” biztosít a használóinak.

Olyan válogatott fotókat, videókat, grafikákat, hangfelvételeket, zenét és művészeti alkotásokat tartalmaz, melyek segítenek oldani a szorongást és „maximalizálni a boldogságot”. Az app rendszeres használata ahhoz is hozzájárul, hogy a telefon- és kütyühasználatunk mindennapi gyakorlatában egészségesebb szokásokat alakítsunk ki.

Képernyőfotók a Moodrise alkalmazásból
Fotó: artsy.net

„Segíteni szeretnék az embereknek érzelmi rugalmasságuk fejlesztésében” – mondta Moskowitz. „A viselkedés szintjén is megnyilvánuló egészséges életmódot, az emberek mindennapi léttapasztalatát szeretném jobbá tenni” – fogalmazott.

Moskowitz a tudósokból, orvosokból, kurátorokból és a kutatás-fejlesztés területén dolgozókból álló tanácsadó stábja segítségével dolgozta ki a Moodrise-t olyan vizsgálatok, tanulmányok alapján, amelyekből kiderül, mely vizuális vagy hallható ingerek szolgálják a kiegyensúlyozott viselkedést, illetve az általános jóllétet. (A Moodrise támogatói között találhatóak a Stanford, a Columbia, a Harvard, a Yale és a Texasi Egyetem kutatói is.)

Moskowitz rámutatott, hogy olyan korban élünk, amikor

egy átlagember naponta 12 órát és 7 percet tölt tartalomfogyasztással, ez pedig bizonyítottan negatív hatással van mind az egészségre, mind a boldogságérzetre.

Más riasztó statisztikák mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt évtizedben megduplázódott az öngyilkosságok száma a fiatal lányok körében, és hogy minden ötödik amerikai klinikai depresszióban szenved (nem számolva azokat, akiket nem sikerül diagnosztizálni).

Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a Moodrise nem az egészségügyi szakemberek vagy a gyógyszerek helyettesítésére jött létre, sokkal inkább wellness-lehetőséget kínál azoknak, akik mentális problémákkal szembesülnek, vagy egyszerűen csak szeretnének egy nem farmakológiai „erőforrást”, melyet a mindennapok során használhatnak

Az alkalmazás megnyitásakor a felhasználók többféle ”kezelés„ közül választhatnak.

Fotó: artsy.net

A felkínált hétnapos „programok” mindegyike egy-egy lelkiállapotról, és az ahhoz kapcsolható neurotranszmitterről kapta a nevét, így van Boldogság (szerotonin) kategória, de Bizalom (dopamin), Kapcsolat (oxitocin), Energia (endorfinok), Nyugalom (GABA) és Fókusz (acetil-kolin) kategória is, mind több fejezettel. Bármelyik opciót választjuk is, egy körülbelül 10 lapból álló diavetítés tárul elénk, mely az adott kategóriának megfelelő tartalmakat prezentálja.

Minden egyes tartalom – legyen az színes golyókról készített animáció, csobogó folyó hangja, videó egy cuki mopszról, vagy akár egy zeneszám – a Moodrise kurátorai által gondosan ellenőrzött, válogatott kulturális termék, amelyet tudományos tanulmány is igazol. (Például az állatos videók hangulatra és teljesítőképességre gyakorolt serkentő hatását egy 2015-ös vizsgálat támasztja alá.)

Minden fejezet végén visszajelzést adhatunk a programnak a hangulatunkról – ezeket az adatokat az app összegyűjti, hogy segítsen nyomon követni a lelkiállapotunkat. Jelenleg minden kategóriában 10 fejezet, vagyis ilyen diavetítéses „tartalomturmix” található, a későbbiekben azonban az előfizetők számára több tartalmat is elérhetővé tesznek. A prémium szolgáltatás díja 6,99 dollár lesz havonta.

Fotó: appadvice.com

A tervek között szerepel a kortárs vizuális művészekkel történő közös munka, ezáltal eredeti vizuális tartalmak beépítése az alkalmazásba, átlátható címkerendszer létrehozása annak érdekében, hogy az alkalmazás más felületeken is használható legyen – tehát például hogy egy tévéműsorról, egy ételről vagy egy Youtube-videóról is meg tudja mondani, milyen hatással lesz az a hangulatunkra az adott neurotranszmitter aktiválása által. Érdekes belegondolni, hogy a Moodrise révén a jövőben a képernyőnk vagy a böngészőnk sarkában megjelenik majd egy apró jel,

mely abban segít eligazodni, hogy milyen online tartalmat fogyasszunk önmagunk megnyugtatása vagy épp a magányosságunk csökkentése érdekében.

A vállalat már értékesíti a Moodrise-előfizetéseket olyan cégeknek, akik egészségügyi juttatásként ajánlják azt fel az alkalmazottaiknak, vagy hozzáférést biztosítanak számukra annak érdekében, hogy elősegítsék a dolgozók szellemi-lelki kiegyensúlyozottságát (épp úgy, ahogy egyes vállalatok konditerem-bérlettel vagy egyéb lehetőségekkel teszik ezt).

Moskowitz úgy látja, kezdeményezése összhangban van azzal, hogy például az Egyesült Királyságban és más nemzeteknél egyre több orvos nyitott arra, hogy receptre írjon fel kiállításlátogatást természetes hangulatjavító gyanánt. „Ez igazán nagyszerű ötlet” – mondta, és hozzátette: „Miért is ne biztosítsunk hasonló, de a saját tenyerükből elérhető tapasztalatot az embereknek?”

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Címkék#moodrise

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!