fejlesztés

2019.06.01. 19:15

Nyugdíjba vonulhat idén az iTunes

Már rég megkezdte a funkcióinak külön appokba való szétosztását az Apple.

Forrás: Shutterstock

A Bloomberg értesülései szerint a jövő héten megrendezésre kerülő Apple WWDC 2019 fejlesztői konferencia szimbolikus szempontból legfontosabb bejelentésének az bizonyulhat, hogy az Apple idén nyugdíjazni fogja a digitális zenevásárlási üzletet annak idején megteremtett iTunes-t. Később filmekkel, sorozatokkal, podcastekkel és e-bookokkal bővült az egyben digitális bolt és lejátszóalkalmazás kínálata.

Ez nem óriási meglepetés, hiszen az elmúlt években az Apple elkezdte szétteríteni az iTunes tudását különálló alkalmazásokba, iOS-en már a Music, a TV és a Podcasts appokban érhetőek el a tartalmai. A Bloomberg szerint idén a macOS-es iTunes is kaszát kap: a tartalmai ugyanígy több alkalmazásba kerülnek át, és az eszközök közti szinkronizációs szolgáltatása pedig átköltözhet a Music appba.

Az egyetlen nyitottnak tűnő kérdés az, hogy mi történik majd az iTunes windowsos verziójával, hiszen a Microsoft rendszerén az Apple jelenleg nem kínál semmiféle alternatív szoftvert a multimédiás tartalmak megvásárlására és elérésére, az iEszközök adatszinkronizációjára.

Emiatt nem lenne meglepő, ha Windowson még jó ideig elérhető maradna az iTunes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!