Az erő van vele

2021.03.30. 18:00

Nem táncol, csak pakol és pakol a Boston Dynamic új robotja

Éppen elég félelmetes robotkutyát, meg táncot járó robotot mutatott be a cég. A mostani újdonság egy okos, erős raktári dolgozó.

Forrás: Shutterstock

Úgy gyártmányuk, a Stretch (Nyújtás) nevű robot raktárakban manőverezik és húszkilós dobozokat emel-pakol fáradhatatlanul.

Bár kevésbé látványos célokra tervezték, mint az akár táncra perdülő elődeit, azért a „szülői” felismerhetők Stretch esetében is.

Raklap méretű, kerekeken guruló

hatalmas „testéből” egyetlen többcsuklós robotkar emelkedik ki vákumos szívókával, s kamerái, szenzorai segítségével tudja a méretes tárgyakat rakodni.

Praktikus holmi, nem úgy, mint a kissé aggályos kinézetű Spot kutya(?)

vagy mondjuk az Atlas.

Bár az utóbbi videón 7:15 körül felbukkanó Handle már megelőlegezi Stretch, a kiváló raktáros egyes vonásait. Mivel utóbbi már négy keréken gurul, stabilabb és erősebb lehet, mint az elődje; s bár kevésbé látványos, sokkal célszerűbb a kialakítása is.

Mert nem rögzített modell, több raktárban működhet, ott cipel és rakodik, ahol éppen szükség van rá. Jól igazodhat azokhoz a belső terekhez is, amelyeket eredetileg nem automatizált tevékenységre alakítottak ki.

Kitartó és ügyes munkaerő, de egyelőre neki is szüksége van némi feltöltődésre: nyolc óra használat után az akkumulátora lemerül.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!