2023-as előrejelzés

2019.11.11. 09:49

Nagyot dobhat a GDP-n a digitális gazdaság erősítése

A technológiák (5G, IoT, MI, blockchain) gyors bevezetése évente négyezermilliárd forinttal növelné a magyar GDP-t.

Forrás: Shutterstock

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és a Microsoft Magyarország felmérése alapján az ehhez szükséges rendszerszintű digitális fejlesztésekkel a digitális gazdaság a nemzetgazdaság motorjává válhat. Emlékeztetnek rá, hogy

a négyezermilliárd forintos többlet a jelenlegi magyar GDP csaknem 10 százaléka.

Szakértői becslések alapján a statisztikai számbavételi módszerekkel mérhető ikt (infokommunikácó) szektoron egyre inkább túlmutató digitális gazdaság már ma is a teljes GDP legalább 25 százalékát adja, figyelembe véve a nem ikt-cégek (autógyárak, feldolgozóipari üzemek, pénzügyi szolgáltatók, online kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások) házon belüli, folyamatosan bővülő digitális fejlesztéseit.

Egyre több dolgozót foglalkoztat

A magyar munkaerőpiacon minden ötödik ember a digitális gazdaságnak köszönheti a munkahelyét, a digitalizáció az elmúlt évben félmilliónál is több munkahelyet hozott létre, az elmúlt 5 évben több mint 20 százalékkal, hatezermilliárd forintra nőtt az ikt-szektor által közvetlenül és közvetve megtermelt bruttó hozzáadott érték a kutatás szerint.

Az ágazat a multiplikátor-hatásokat is figyelembe véve már ma is a foglalkoztatottak 17 százalékának biztosít munkalehetőséget; a digitális gazdaságban foglalkoztatottak aránya – az egyéb ágazatokban digitális munkakörökben foglalkoztatottakat is figyelembe véve – ennél is magasabb, 20 százalék feletti lehet.

Valódi húzóágazatként működik

Az ikt-feldolgozóipar a nemzetgazdaság második legnagyobb exportőre (az autóipar után): a teljes export 7,9 százalékát adta 2018-ban, ami hasonló teljesítmény, mint a mezőgazdaság és élelmiszeripar együttvéve; az ikt-szolgáltató szektor a szolgáltatásexport 9 százalékát adta 2018-ban.

Az ikt-szektor az elmúlt tíz évben átlagosan a nemzetgazdasági beruházások 3,5 százalékát és a k+f ráfordítások csaknem 7 százalékát adta a kutatás szerint.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!