Fiatal tehetségek

2021.10.06. 15:45

Kódolj határok nélkül! – programozóverseny középiskolásoknak

Harmadszor hirdet programozóversenyt középiskolásoknak a Belügyminisztérium és Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében. A nyertesek értékes tárgynyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki lehetőségeket is kapnak.

A program idei újdonságaként a szervezők a felkészülést mintafeladatsorokkal is segítik, amelyek a verseny.nisz.hu weboldalon érhetők el. Nevezni szintén ezen a felületen lehet háromtagú 9-13. osztályos tanulókból álló csapatoknak november 1-ig.

A verseny két, novemberben zajló online fordulóból áll, majd a legeredményesebb tíz csapat továbbjut a januári, 24 órás országos döntőbe.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!