nem azonnal

2019.07.27. 17:16

Kikerülnek a játékok a Messengerből

Helyette a Facebook appban lesznek elérhetőek.

Forrás: Shutterstock

Folytatja a szolgáltatásainak impulzív formálgatását a Facebook, a vállalat el fogja távolítani a Messenger mobilalkalmazásából az instant játékokat. A változtatást nem az egyik pillanatról a másikra kívánja végrehajtani, elsőként valamikor a nyár végén Apple iOS-es appjaiban kezdi meg a folyamatot, az androidos appjaiban pedig csak később áll neki a variálgatásnak – írja az Origo.

A vállalat tájékoztatása szerint emögött az a ráció, hogy minden játékokkal kapcsolatos tevékenységet be kíván tenni a Facebook mobilapp Gaming részébe, hiszen ez lesz a jövőben Zuckerberg cégének a dedikált játékközpontja.

A könnyebb átmenet érdekében a Messengerből egy ideig még elindíthatóak lesznek a játékok, azonban ilyenkor a mobilok automatikusan átváltanak majd a Facebook appra, a háttérbe küldik a Messengert.

Emellett a fejlesztőket érintő változtatás, hogy egészen addig nem tudnak majd semmilyen új játékot elérhetővé tenni a Facebookon, amíg nem esnek át a vállalkozásellenőrzési procedúráján, és meg nem adják az Apple Developer ID azonosítójukat. Ezeket a lépéseket eddig a játékaik megjelenése után is el tudták végezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!