sikerült

2020.12.22. 19:43

Javította a Windows 10 súlyos hibáját a Microsoft

Keresztbe tehetett az elindulásának a lemezellenőrző segédprogram.

Forrás: Shutterstock

A hétvégén az Origó is beszámolt a Windows 10 egyik legújabb bajáról, az October 2020 Update (20H2) főverziójára a Windows Update segítségével átállt egyes felhasználóknál tönkretette az SSD háttértár fájlrendszerét a parancssoros chkdsk lemezellenőrző program, így nem indult el többé a Windows.

Szerencsére a probléma média általi felkapását követően a Microsoftnak máris sikerült lépnie az ügyben: állítása szerint javította a hibát, elvileg egy napon belül mindegyik az operációs rendszert futtató számítógépre elérhetővé válik a szükséges patch.

További jó hír, hogy a már tönkretett számítógépek könnyen helyreállíthatóak.

A Windows néhány sikertelen indítását követően elvileg be kell jönnie egy kék hátterű képernyőnek. Ott a Hibaelhárítás → Speciális beállítások → Parancssor opciót kell választani, majd az ablak megjelenését követően ki kell adni benne a „chkdsk /f„ parancsot, idézőjelek nélkül.

A program lefutását követően az „exit” paranccsal újraindítható a PC, ezután újból az elvárt módon működik majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!