Jövőre jön

2019.06.19. 06:00

Hivatalos: ilyen nemzetközi pénzt csinál a Facebook

Elsőre aggasztóbbnak tűnt, mint amilyennek most látszik. Azért így is figyelemre méltó, hogy saját pénzt állít elő a közösségi oldal.

Ez már nem csak egy történet, maga a Facebook közölte hivatalosan, hogy Libra néven digitális pénzt csinál jövőre, azaz 2020-ban.

Ahhoz képest, amit az első információk, többek között olyan komoly hírforrás, mint a Forbes és a BBC sugallt, mondhatni akár megnyugtatónak is tűnhet a dolgok pillanatnyi alakulása.

A közösségi portál hivatalos oldalán közzétettek szerint a Libra-t a Messenger és a WhatsApp felhasználók fogják elérni – illetve bárki, aki letölti a rövidesen bevezetendő Calibra digitális pénztárca alkalmazást.

Forrás: Facebook Newsroom

A Facebook egyfajta pénzügyi szolgáltatóként működve azokra számít, akiknek van bankszámlája, s főként arra az 1,7 milliárd emberre, aki még nem rendelkezik ilyennel.

Azt írják a közleményükben, hogy lehetővé teszik mindenkinek, csupán egy okostelefon segítségével pénzt küldjön, olyan egyszerűen, mintha szöveges üzenetet küldene.

Miért jó ez nekünk?

Olcsó lesz, hangsúlyozza a közlemény. Mint azt már megszokhattuk, a Facebook csakis a mi érdekünket szolgálja, fogalmaznak némi iróniával az első kommentárok.

Másrészt ahhoz képest, amit az első hírek sejtettek, hogy – akkor még GlobalCoinnak nevezve – egyfajta kriptovalutával állnak elő, egészen biztonságosnak tűnik a legújabb pénzügyi manőver. Nem decentralizált kriptopénzről van ugyanis szó – csak bizonyos szereplők tudják csak majd feldolgozni a tranzakciókat.

Mint annyiszor, a vállalkozást egy úgynevezett nonprofit alapítvány, a Libra Association fogja irányítani svájci székhellyel.

A Facebookon kívül olyan cégek vesznek részt a projektben, mint például az Uber, a Visa, a Spotify, a Mastercard. Az MIT Technology Review híre szerint mindegyik partner elkötelezte magát, hogy legalább 10 millió dollárt fektet a bizniszbe.

A Libra társalapítója, David Marcus tweetje szerint a pénz három elemből áll majd: egy blockchainból, egy tartalékalapú pénznemből (a digitális pénztárcákat minden országban helyi szinten ígérik szabályozni) és egy új programozási nyelvből, a Move-ból.

1/ Hello, ≋

Az MIT Technology Review ehhez hozzáteszi, hogy a vállalkozás a gyakorlatban kicsit úgy hangzik, mintha a PayPal high-tech verziója lenne.

Akad azért miért aggódni

Nem igazán világos, hogy a Facebook miként fogja ezt a pénzt (pénzt?!) kihozni, de nagyon ígéri, hogy biztonságos technológiával fogja tenni.

Magyarul: állítólag nem árusít majd a Libra utalási adatok alapján célzott hirdetéseket. Leginkább ez tűnik a köznapi Facebook-felhasználó számára aggályosnak, hiszen ma elég csak párszor mondjuk a Google-n gyermekbútorra keresni, napokig el fognak árasztani minket a közösségi oldalunkra bedőlő gyermekbútoros hirdetések.

Nem beszélve arról, hogy a felhasználóknak olyan szolgáltatóra kell bízniuk a pénzüket, amelyik az utóbbi időben szinte folyamatosan adatkezelési botrányok szereplője volt.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!