Új korszakról beszélnek

2019.08.13. 11:51

Hivatalos: a Honor bemutatta a világ első, HarmonyOS okosképernyőjét

A Honor okostelefon márka bemutatta új, Honor Vision termékcsaládját a Huawei fejlesztői konferenciáján (Huawei Developer Conference), Kínában.

Forrás: Shutterstock

Tegnap megírtuk, nem hivatalos forrás, a a Gadgets360 cikke alapján, hogy Kínában megjelent a Huawei okostévéje, ami az új HarmonyOS-t használja.

Közben megérkezett a Huawei hivatalos közleménye is, amely megerősíti a hírt, s további technikai részleteket hoz nyilvánosságra.

Nem csak holmi televízió

A Honor Vision az első olyan okoseszköz, amely a Huawei három, saját fejlesztésű chipkészlete mellett a vállalat szintén saját fejlesztésű operációs rendszerével, a HarmonyOS-sel működik.

„A Honor Vision több annál, mint amit eddig televíziónak neveztünk. A készülék a Honor Sharp Tech fejlesztései révén újraértelmezi a televízió jövőjét, és meghatározó szerepet játszik majd az okosotthonokban. Nemcsak otthoni szórakoztató rendszer, hanem információmegosztó, irányító és eszközkezelő központként is funkcionál” – mondta George Zhao, a Honor elnöke.

George Zhao bemutatja a Honor Vision készüléket

A világ első, HarmonyOS operációs rendszerrel működő okosképernyője

A HarmonyOS-t optimalizálják és fokozatosan alkalmazzák majd a márka okoseszközein, ideértve az okosórákat, kijelzőket, hangszórókat és a járművekbe telepített rendszereket is. A HarmonyOS nyílt forráskódú platformként jelenik meg világszerte.

Szinkronizált chip-hármas: Honghu 818 intelligens lapkakészlet, AI Camera NPU chipset és a legfejlettebb Wi-Fi chipek

A HONOR Vision számos innovatív technológiát egyesít.

Honghu 818 intelligens lapkakészlet kijelzőkhöz

A legújabb, világszerte elérhető intelligens kijelzőkhöz készült SoC, a Honghu 818 egyedülálló képességekkel rendelkezik. Hét képfeldolgozó technológiát foglal magában, ezek a Motion Estimate and Motion Compensation (MEMC, mozgáskompenzálás), a High Dynamic Range Imaging (nagy dinamikatartományú kép), a Super-Resolution (alacsonyabb felbontású kép felskálázása), a Noise Reduction (zajcsökkentés), a Dynamic Contrast Improvement (dinamikus kontrasztszabályozás), az Auto Color Management (automatikus színkorrekció) és a Local Dimming (sötét területek háttérvilágításának állítása).

A Honghu 818 lapkakészlet ezeken keresztül javítja és optimalizálja a felbontást, a kontrasztarányt és a színeket, mindezt több algoritmus segítségével.

A nyolcmagos processzor könnyedén megbirkózik az erőforrásigényes képfeldolgozó műveletekkel nagy kijelzőkön is, illetve képes több feladat egyidejű futtatására. A MEMC technológia pedig nagy felbontású képeket, kiemelkedő hangminőséget és távoli, hang alapú interakciót biztosít. A processzor sávszélesség-kihasználási foka iparági szinten kiemelkedő: átlagosan 50 százalékkal jobban teljesít, mint más eszközök.

AI Camera NPU chipset

A Honor Sharp Tech koncepciójának köszönhető egy másik fejlesztés, a

mesterséges intelligencia által támogatott pop-up kamera.

Dedikált HiSilicon Hi3516DV300 NPU lapkakészlet segítségével az eszközön olyan funkciók válnak elérhetővé, mint például az arcfelismerés, a test mozgásának követése vagy a testtartás érzékelése.

A pop up kamera intelligens és biztonságos felhasználói élményt nyújt: használaton kívül automatikusan a képernyő mögé húzódik, falra szerelt változat esetén pedig 10 fokkal lefelé fordul.

Legfejlettebb Wi-Fi chipek

A Honor Vision megkapta a HiSilicon Hi1103 csúcslapkákat is, amelyek a világon elsőként támogatják a 160Mhz-es sávszélességet akár 1,7 Gbps letöltési sebességgel. Ez a chipset 1,7-szer gyorsabb az átlagos modelleknél, így simább és stabilabb videolejátszást tesz lehetővé, különösen 4K HD videók esetében.

Támogatja a 2,4G/5GHz kettős frekvencia optimalizálást is. Míg a 2,4 GHz-es Wi-Fi erősebb Wi-Fi-jelet és szélesebb elérhetőséget biztosít, az 5 GHz-es Wi-Fi gyorsabb internetsebességet és kisebb késleltetést tesz lehetővé, optimalizált kapcsolatot kínálva számos környezetben.

A televízió jövőjének átalakítását ígéri

A Honor Vision meghatározó szerepet fog játszani az okosotthonokban is. Túl azon, hogy otthoni szórakoztató rendszerként működik, a Honor Vision lehetővé teszi információk megosztását, különböző okosotthon szolgáltatások központi irányítását, valamint több okoskészülék együttműködését.

Házi szórakoztató központ

A Honor Vision lenyűgöző hang- és képélményt nyújt, amivel közvetlenül elérhetőek a Huawei Video és számos más platform tartalmai (például sorozatok, mozifilmek).

Információmegosztó központ

A beépített Family Note funkciónak köszönhetően a Honor Vision intelligens kijelzője 600 millió képet tud fogadni csupán 20 másodperc alatt a felhasználók mobiltelefonjáról, a Huawei Share fájlküldő szolgáltatás segítségével. Ez a sebesség százszor gyorsabb, mint ami Bluetooth kapcsolaton keresztül biztosítható.

Irányító központ

A Huawei és a Honor elkötelezett a HiLink elnevezésű, nyílt okosotthon ökoszisztéma létrehozása mellett. A platform és a technológia elérhető lesz az iparág más okosotthon szolgáltatói számára, hogy a felhasználók szabadon összekapcsolhassák az általuk előnyben részesített termékeket.

Eszközkezelő központ

A Honor Magic Link funkciójának köszönhetően a felhasználók nemcsak a Honor Vision kijelzőjén, hanem okostelefonon vagy tableten keresztül is kereshetnek programokat, kezelhetik a beállításokat, valamint a mobil eszközökön bevitt tartalmakat valós időben szinkronizálhatják a képernyőre.

A kézi eszközökről a fájlok külön applikáció nélkül is megjeleníthetők az intelligens képernyőn, illetve elegendő csupán NFC kapcsolódást aktiválni, és máris 1080p felbontásban, HDR minőségben, a Honor Vision kijelzőjén élvezhetők a multimédiás tartalmak.

A rendkívül alacsony, 100 ezredmásodperces késleltetés miatt a felhasználók két másodpercen belül csatlakoztathatják eszközeiket a Honor Vision készülékhez. A felhasználók videofelvételek vagy képek böngészése és játék közben zökkenőmentesen válthatnak a Miracast és a DLNA mód között.

És mindezt igényes csomagolásban tálalják

A Honor Vision mindkét változata 55 hüvelykes, 4K HDR kijelzővel rendelkezik. Az eszközök három oldalon káva nélküli kialakítással bírnak, így az előlap 94%-át a kijelző foglalja el.

Az okosképernyőt 6,9 mm széles, fém keret fogja körbe, a hátlap gyémánt mintázatú. A Honor a készülékeket intelligens, pulzáló LED világítással, valamint a szem egészségét szolgáló, kék fény elleni védelemmel látta el, utóbbit a TÜV Rheinland minősítés is garantálja. A Honor Vision jelenleg standard (2GB+16GB) és Pro (2GB+32GB) változatban érhető el.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!