Halk, könnyű, ökobarát

2019.11.27. 15:05

Eljött a drónok ideje a légi közlekedésben

A repülő autók és a dróntaxik a fantázia birodalmából átlépnek a mindennapokba.

Forrás: Volocopter

Fotó: ZI B

A kérdés ma már nem az, hogy elég fejlett-e a technológiánk, hanem az, hogy a piaci szereplők mikor és milyen üzleti modellekkel szállnak be a versenybe a KPMG elemzői szerint.

A városi légi közlekedés – vagy, ahogy a tanulmány is hivatkozik rá, az UAM (Urban Air Mobility) – lehet a KPMG szerint a következő lépcsőfok a nagyvárosi és az elővárosi közlekedési rendszerekben, és előrejelzésük szerint villámgyors fejlődést bemutatva a következő évtized végére milliós nagyságrendben bukkanhat fel a világvárosokban – írja a KPMG elemtése alapján a hirado.hu.

A hirtelen változás egyik kulcsa maga az eszköz,

a kifutópálya nélkül repülni képes jármű.

Noha az 50-es évektől a helikopterek elérhetővé váltak kereskedelmi használatra, a mai napig nem tudtak tömeges méretben elterjedni. Ennek több oka is van: nehézkes, kényelmetlen, veszélyes benyomást kelt, és nem utolsósorban továbbra is borzasztóan drága. Emiatt kevés ember engedheti meg magának, a gazdagok játékszere maradt. Ráadásul környezetszennyező is.

Halkak, könnyűek és ökobarátok az eVTOL különböző változatai

Mostanra azonban rendelkezésre áll az alternatív technológia, a vertikális le- és felszállásra képes, elektromos helikopter, vagyis inkább drón, az úgynevezett eVTOL (Vertical Take Off and Landing), melynek különböző változatai több gyártó kínálatában is túljutottak a prototípus szakaszon.

A kulcs az eVTOL-nál, hogy több villanymotorral működik, nem eggyel, mint a hagyományos helikopterek. Ennek az újításnak köszönhetően egy eVTOL gép halk, könnyű, ökobarát, és emiatt a leszállóhelyként alkalmas területek száma sem korlátozza a terjedését.

Fontos tényező a sikerben, hogy ezek a járművek már első perctől kezdve autonómak lesznek egymással és a földi irányítással is kommunikálva. A technológia fejlődésének köszönhetően a városi légi közlekedés egy sokkal hatékonyabb és népszerűbb szolgáltatás lehet a jövőben.

Harminc év múlva már 400 millió fuvart regisztrálhat

Felvetődik a kérdés, hogy hová illeszkednek be ezek a járművek a városi közlekedésbe? A KPMG várakozásai szerint rövid időn belül hasonló árakon lesz elérhető az UAM, mint a prémium taxik vagy a vonatok elsőosztálya, miközben jelentős időmegtakarításra képes. A célközönség először azok az emberek lesznek, akik megengedhetik maguknak, hogy elkerüljék a bel- és elővárosi dugókat.

Idővel az árak csökkennek, és tömeges elterjedés várható. Úgy kalkulálnak, hogy 2030-ra már 12 millió fuvart regisztrálhat a városi légi közlekedés, mint szolgáltatás, míg 2050-re ez a szám felugorhat akár évi 400 millióra, és ezzel a teljes légiforgalom akár 4 százalékát is kiteheti.

Míg eleinte csak az elfoglalt és tehetős üzletemberek reptéri fuvarját váltja ki a villanydrón, később már a városon belül több pont közötti közlekedésben is tömegesen fel fog bukkanni, hogy aztán az agglomerációban és akár azon túl is polgárjogot nyerjen, szerves részévé válva a tömegközlekedésnek.

A KPMG egyelőre 70 olyan várost azonosított, ahol a torlódások, a lélekszám növekedése és a nagy vásárlóerő adott az UAM megjelenéséhez. Ezekből Ázsiában található 23, Észak-Amerikában 16, és Európában 15. Sajnos Budapest egyelőre nincs a legesélyesebb városok listáján.

Két cég áll az élen a fejlesztésben

A repülő taxik fejlesztésében a hírek szerint két cég, a Lilium és a Volocopter áll az élen. Előbbi a kereskedelmi légitaxi-szolgáltatást 2025-re tervezi, míg utóbbi már akár két éven belül elindítaná saját programját.

A Volocopter (lásd az illusztrációt és a borítóképünket) a programját először Ázsiában tervezi elindítani, ehhez pedig már bemutatta Szingapúrban az első VoloPortot, a légitaxi-állomásnak a le- és felszálló pálya mellett utasterminálja is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!