Önfejlődő mesterséges intelligencia

2019.01.10. 10:35

Egy robottal beszélt az LG elnöke a CES-en

A koreai óriásvállalat elnöke a CES szakkiállításon beszélt arról, hogy miként fogják megváltoztatni a mindennapi életet a felhasználóközpontú mesterségesintelligencia-megoldások.

Nem csupán a látványosság kedvéért állhatott egy robot Dr. I.P. Park, az AI for an Even Better Life, azaz Mesterséges intelligencia egy még jobb életért című beszéde alatt végig a szakember mellett.

Park arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) három pillérére — fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság — építve hogyan jöhet létre egy olyan, megbízható AI-ökoszisztéma, amely képes a mindennapokban segíteni a felhasználók életét.

Az LG elnöke és technológiai vezetője az AI-technológiáit valós, hétköznapi szituációkban mutatta be, hogy a több mint 3000 iparági szakértőből, véleményvezérből és újságíróból álló közönség jobban átlássa, hogyan dolgozik a vállalat a jövő átformálásán. Az egész előadás alatt megosztotta színpadát az LG CLOi GuideBottal, mellyel ez lett a világ első olyan robotja, amely részt vett egy CES nyitóbeszéd megtartásában.

„Jobbá teszi az életünket a technológia?”

Dr. Park erről kérdezte közönségét beszéde elején.

„Az elmúlt száz évben az olyan háztartási berendezések, mint a hűtőszekrény, a mosógép vagy a porszívó nagyjából 75 százalékkal csökkentették a házimunkával töltött időt, a fejlesztésekbe fektetett szellemi munka azonban ezzel párhuzamosan jelentősen megnövekedett.” Dr. Park szerint a válasz a mesterséges intelligenciában rejlik — de csak akkor, ha valódi intelligenciát adunk a gépeknek.

A ThinQ nevű AI-márkájának 2017-es bemutatása óta e jelzéssel immár légkondicionálók, mosógépek, televíziók, okostelefonok és robotporszívók is megtalálhatók. A mesterséges intelligencia lehetőségeit kihasználva jöhetett létre a világ legfejlettebb háztartási gépekhez készült AI-processzora, a tanulásra képes mosógép és azok az “öngyógyító” gépek, amelyek képesek automatikusan, a működés megszakítása nélkül azonosítani és javítani a meghibásodásokat.

„Többről van szó, mint egyszerű fejlesztésekről”

A ThinQ termékek képesek az önálló fejlődésre, hiszen folyamatosan tanulnak a felhasználó szokásairól, továbbá gördülékenyen kapcsolódnak be a mindennapi feladatokba.

A fejlődő intelligencia fontosságát is hangsúlyozta. Ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciával felvértezett eszközök többet nyújtsanak az egyszerű hangfelismerésnél és az automatikus feladatvégzésnél, érteniük kell a célt és a szándékot minden egyes hangutasítás mögött. Az ilyen jellegű kontextuális megértéshez a mesterséges intelligenciának fejlődnie kell, méghozzá a felhasználóval történő interakciókon keresztül.

Az LG a lakások után az utakra is kiterjeszti a fogyasztók szokásai és igényei terén szerzett tudását olyan innovatív szolgáltatások bemutatásával, melyek

eddig ismeretlen autózási élményt kínálnak.

Az önvezető autók forradalmának kezdetén az a céljuk, hogy megváltoztassák a és kiterjesszék a jármű definícióját, s innentől kezdve

az autó nem csupán közlekedési eszköz, hanem egyfajta mozgásban lévő tér is.

Az LG AI-képes utastér-megoldásaival a felhasználók a lehető legtöbbet hozhatják ki abból az időből, amit végre nem vezetéssel kell eltölteniük, hiszen konferencia- vagy moziteremmé, vagy akár személyes ruhaüzletté alakíthatják át járművüket.

Park ezek után bemutatta, hogy a robotikai szolgáltatásaik platformja (Robot Service Delivery Platform, RSDP) ennek jegyében szisztematikusan koordinálja a számos robot által látott, hallott és tanult információkat, hogy megváltoztassa munkavégzésünk és környezetünk irányításának módját.

A mesterséges intelligencia alapú okoshálózat lehetőséget ad arra, hogy radikálisan növeljük energia-ökoszisztémánk hatékonyságát, a termeléstől a tároláson keresztül a fogyasztásig. Az okos kereskedelmi kijelzők a környezet aktív és intelligens részeivé alakítják az olyan fizikai elemeket a térben, mint a padló, a falak vagy akár a jelzőtáblák.

A CES világkiállításról

A most zajló, január 11-én záruló 2019-es CES (Consumer Electronics Show, azaz Szórakoztató Elektronikai Kiállítás) az egyik legfontosabb találkozóhely a fogyasztói csúcstechnológia világában.

Rendszeresen beszámolunk néhány, a Las Vegas-i kiállításon bemutatott, izgalmas fejlesztésről.

A Consumer Electronics Show nyitóoldala

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!