Ugrás iOS és Android mellé?

2019.06.20. 06:00

Brutális, 60 százalékos gyorsulást ígérnek az okostelefonokra

Mint ismert, a Google letiltása után a Huawei-nek a saját megoldás fejlesztését kellett választania. Meredek ígéretekről számol be a szaksajtó.

Forrás: Shutterstock

Bár vannak kételyeink, hogy meg lehet törni a sokadik éve kizárólag Android és Apple iOS által uralt okostelefonos piacot, a hírek szerint a kínai gyártó saját fejlesztésű, telefonokra szánt operációs rendszere, a HongMeng OS hamarosan, talán már ősszel elérhetővé válik.

Ráadásul lenyűgöző sebességről szivárogtat a Global Times.

Mint a RendeljKínait tesztportál felfedezte, a Global Times írja, a Google-féle Androidnál 60 százalékkal gyorsabban száguldozik a rendszer.

Akár egészen jól jöhetnek ki belőle

Bár a Huawei hatalmas veszteségeket szenvedett el az amerikai tiltás következményeként, eddig már 30 milliárd dollárt bukik a szankciókon, úgy tűnik, a végén még mindenki rosszul járhat.

A hírek szerint alakulóban van ugyanis egy több okostelefon-gyártóból álló összefogás, amelyik szívesen használna a Google-től független, ám gyorsabb operációs rendszert.

A HongMeng OS pártfogói lehetnek

A Huawei által már két éve fejlesztett oprendszert, a HongMeng OS-t (nemzetközi piacon Ark OS) teszteli az Oppo és a Vivo is. Ezek együtt a piac 35 százalékát adják.

Ha a fáma szerint beáll mögé esetleg a Xiaomi is, a Google óriási piacokat veszíthet. A Huawei már októberben tervez 225 millió darab, új oprendszerrel ellátott telefont piacra dobni, a jelentések szerint jelenleg egymillió készüléken tesztelteti az új OS-t.

Azt mondják, a HongMeng kompatibilis lesz az Androiddal, tehát az új operációs rendszeren futnak a droidosok által megszokott, megvásárolt Android alkalmazások.

Feltételezhető, hogy a nemzetközi verzió telepítését a Huawei lehetővé fogja tenni a régebbi, androidos készülékeire, amivel azonnal óriási figyelmet kapna a HongMeng/ Ark OS.

A Reuters tudósítása alapján több amerikai óriásvállalat, köztük a Qualcomm és az Intel a Huawei mellett kampányol, hogy az amerikai vezetés gondolja át még egyszer a kínai vállalat feketelistára helyezésének dolgát.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!