Tienven-1 misszió

2021.05.18. 06:00

A kínai Mars-járó sikeresen leszállt – és hogyan tovább?

Kína a világ második országaként szállított le kutató járművet a Vörös Bolygó felszínére.

Forrás: Shutterstock

A Szovjetunió még 1971-ben űrhajókat küldött a Marsra, de az első szonda becsapódott, a második pedig a talajra érés után 11 másodperccel elhallgatott. Szintén a Marsra zuhant 2017-ben az Európai Űrügynökség Schiaparelli nevű szondája.

A most sikeresen landolt kínai Csu-zsung egészen más konstrukció, mint a februárban Marsot ért amerikai Perseverance. Utóbbi 23 kamerával rendelkezik, egy tonna súlyú és helikoptert, az Ingenuity-t is vitt magával.

A Csu-zsung 240 kiló súlyú és várhatóan 90 marsi napig működik

– bár ezt az időt jócskán „túlélheti”.

A már február óta Mars körüli pályán keringő kínai misszió tizenhárom eszközéből hat található a roveren. Ezek fogják tanulmányozni a Vörös Bolygó geológiáját és talajásványtanát, a bolygó elektromágneses és gravitációs erejét és a felszín klímáját. A pályán keringő orbiter átfogó felvételeket készít, a Csu-zsung pedig a közvetlen környezetét vizsgálja.

Felszerelték egy talaj alatt pásztázó radarral, amely a hírek alapján százméteres mélységig tud kutatni. Remények szerint ez az eszköz képes lehet a földalatti, jéggé fagyott vízkészletek felderítésére, ami igen fontos lehet a majdan létrehozandó marsi emberi települések számára.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!