Mit tehet?

2022.05.30. 12:32

Veszélyben lehetnek az adatai, ha elavult a telefonja

A Google által fejlesztett Android operációs rendszert számos gyártó használja, és így a főverziók közti frissítések lebonyolítása is a gyártók feladata, azt a Google nem tudja (vagy inkább nem akarja) kötelezővé tenni. Így az évek során kialakult a gyakorlat, hogy bizonyos gyártók egészen gyorsan átállnak az Android egy-egy újabb verziójára, míg másoknak ez nagyon hosszú ideig tart, vagy inkább nem is foglalkoznak vele.

Ennek következtében az Android fragmentációja meglehetősen nagy, és olyan szinte sosem fordul elő, hogy az éppen aktuális főverziót futtassa a piacon lévő telefonok többsége, a régebbi akár csak két-három éves készülékek tulajdonosai sokszor még annak is örülhetnek, ha egyáltalán biztonsági frissítéseket kapnak - írja az Origo.

A helyzet reménytelenségét látva a Google az évek során többféle intézkedést is foganatosított, például a rendszer számos alapvető elemét függetlenítették a főverziótól, így azokat külön, a gyártókat kikerülve is lehet frissíteni.

Mivel azonban a főverziókat tekintve továbbra is nagyon töredezett maradt a piac, a Google hivatalosan már nem is közli, hogy milyen a megoszlás a használatban lévő készülékek között.

Ezt a statisztikát korábban a Google rendszeresen közzé tette, azonban ezáltal célponttá is vált az Apple-lel szemben, az iPhone-ok többsége ugyanis jellemzően mindig az iOS aktuálisan legújabb főverzióját futtatja. A helyzet azért nem reménytelen, ha információhoz szeretnénk jutni, ugyanis a szoftverfejlesztők által használt Android Studio keretein belül elérhetőek még a statisztikák.

Ez fontos, hiszen a fejlesztőknek hasznos látniuk, hogy melyik régebbi főverziót érdemes még támogatniuk az appjaikkal, amelyik nagyon kevés készüléken fut már, azzal nem biztos, hogy érdemes foglalkozni. Ez viszont azt is jelenti, hogy a statisztika felfele kicsit hiányos, a legújabb Android 12 például nem is szerepel benne, hanem csak az előző főverzióval, a 11-essel együtt látható a szám.

Mindenesetre ez alapján az "Android 11 vagy újabb" főverziót futtató készülékek száma mára átvette a vezetést, de ez még mindig csak azt jelenti, hogy az aktív telefonok 28,3%-án, tehát alig több mint negyedén fut viszonylag új rendszer - ne feledjük, az Android 11 még 2020-ban jelent meg, tehát már az sem annyira ropogós.

A 2019-ben megjelent Android 10 még mindig a telefonok 23,9%-án aktív, ami abból a szempontból nem is meglepő, hogy ennél a verziónál vágták el az Egyesült Államok szankciói a Huawei-t a Google termékeitől. A Huawei akkor elképesztő mennyiségű telefont adott el, amik viszont a mai napig megrekedtek az Android 10-es verziójánál, hiszen a gyártó ha akarta volna, akkor sem tudta volna frissíteni újabbra.

A 2018-ban kiadott Android 9 jelenleg a telefonok 16,2-án, a 2017-es Android 8 pedig 11,6%-án fut, de a 2016-os Android 7-nek is jut még 5%.

Ehhez képest beszédes, az Apple esetében az összes iPhone 63% a legújabb, iOS 15-ös főverziót futtatja, ha pedig az utóbbi négy évben megjelent készülékeket vesszük, akkor ez a szám már 72%.

Úgy látszik, hogy az Android esetében a gyártók többsége továbbra sem tartja fontosnak, hogy hosszabb ideig támogassák új főverziókkal a készülékeiket, és arra sem tapasztalunk túl sok törekvést, hogy egyáltalán hamarabb vegyék át az új főverziókat. A Samsung az utóbbi időben dicséretes módon egyre jobban teljesít ezen a fronton, azonban más gyártóktól még most a hetekben is járt nálunk olyan új, éppen piacra kerülő telefon, ami továbbra is a 2020-as Android 11-gyel érkezik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!