Csúcstechnológia

2022.05.24. 06:00

Amputáltak gondolataikkal irányíthatják a robotkarjukat (videó)

Izmaik helyett az agyuk jeleit használva mozgathatják a robotkart.

A Minnesotai Egyetem Biomedikai Mérnöki Tanszékének kutatói olyan kis méretű, beültethető eszközt hoztak létre, amely a személy karjának perifériás idegéhez csatlakozik. A mesterséges intelligenciával rendelkező számítógéppel és robotkarral dolgozó eszköz képes olvasni és értelmezni az agyi jeleket, lehetővé téve a felső végtag-amputáltak számára, hogy csak a gondolataik segítségével irányítsák a kart.

A kutatók legfrissebb tanulmánya a Journal of Neural Engineering című folyóiratban jelent meg, amely az idegsebészet interdiszciplináris területének lektorált tudományos folyóirata.

„Sokkal intuitívabb, mint bármelyik kereskedelmi rendszer” – mondta Jules Anh Tuan Nguyen, posztdoktori kutató a Minnesotai Egyetem Tudományos és Műszaki Főiskoláján. „Más kereskedelmi forgalomban kapható protézisrendszerek esetében, amikor az amputáltak meg akarják mozgatni az ujjukat, valójában nem is gondolnak arra, hogy megmozdítsák az ujjukat. A karjukban lévő izmokat próbálják aktiválni, mivel a rendszer azt olvassa. A mi technológiánk ismeri a páciensek szándékát. Ha meg akarnak mozgatni egy ujjat, akkor csak gondolniuk kell rá.”

A rendszer a hasonló technológiákhoz képest nagyrészt 

azért működik ilyen jól, mert a mesterséges intelligencia gépi tanulással segít értelmezni az idegi jeleket.

Zhi Yang, a Minnesotai Egyetem orvosbiológiai mérnöki karának docense szerint „a technológia lehetővé teszi, hogy pontosan rögzítsék az emberi idegek adatait. Az ilyen adatokkal az AI-rendszer ki tudja tölteni a hiányosságokat, és meg tudja határozni, hogy mi történik”.

A technológia nemcsak az amputáltak, hanem más, neurológiai rendellenességekben és krónikus fájdalmaktól szenvedő betegek számára is előnyös lehet. Yang egy olyan jövőt lát, ahol már nem lesz szükség invazív agyműtétekre, mert az agyi jeleket a perifériás idegeken keresztül lehet majd elérni.

Ráadásul a beültethető chipnek az orvostudományon túlmutató alkalmazásai is vannak.

Jelenleg a bőrön átmenő vezetékekre van szükség, amelyek a külső AI-interfészhez és a robotkarhoz csatlakoznak. De ha a chip távolról is csatlakozhatna bármely számítógéphez, akkor az embereknek lehetőségük lenne arra, hogy gondolataikkal irányítsák személyes eszközeiket – például autójukat vagy telefonjukat.

„Ezt a technológiát amputáltaknak tervezték, de akár mindannyiunk számára alkalmazható lehet” –  mondta Yang.

Borítóképünkön Zhi Yang kezet ráz a kutatásban részt vevő Cameron Slavensszel, aki a kutatók robotkar rendszerét tesztelte. (Forrás: Minnesotai Egyetem)

Címkék#robotkar
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!