Saját mobilokkal

2019.05.13. 15:31

Szoftverfejlesztésekkel bővítik az egészségügyi szolgáltatásokat

További szoftverfejlesztésekkel egészül ki jövőre az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT).

Fotó: Shutterstock

Erről bocsátott ki közleményt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK).

Mint írják, idén az EESZT olyan informatikai felületet – úgynevezett mobil gatewayt – alakít ki, amelyen keresztül a különböző platformokra készített alkalmazások elérhetik és felhasználhatják a Térben tárolt adatok meghatározott részét. Az új alkalmazások közvetlen, biztonságos kapcsolatot teremtenek majd a különböző EESZT modulok eléréséhez.

A fejlesztő cégek az új felület felhasználásával olyan applikációkat is létrehozhatnak majd, amelyek segítségével

a páciensek és a kezelőorvosok akár saját mobileszközükön is megnézhetik a betegadataikat, leleteiket,

vagy segítenek a pácienseknek a gyógyszeradagolásban vagy éppen a következő receptkiváltására figyelmeztetnek, a kezelőorvosok pedig a saját okoseszközükön keresztül is beléphetnek az EESZT rendszerébe.

A közlemény idézi Szabó Bálintot, az ÁEEK főosztályvezetőjét, aki szerint az EESZT továbbfejlesztésének célja, hogy a piaci szereplők, alkalmazásfejlesztők bevonásával az ellátást javító, az orvos-beteg kapcsolatot megkönnyítő 21. századi szolgáltatások is elérhetővé váljanak.

A Tér új képességét használó első alkalmazások várhatóan 2020-ban lesznek majd elérhetők a felhasználók számára. Ezek az innovációk újabb lépést jelentenek a hazai digitális egészségügyi rendszer fejlődésében.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!