Zalai siker a Csillag születikben: továbbjutottak a Kutyakölykök

A néptáncot és a focit kombinálva aratott sikert az RTL Klub tehetségkutató versenyének második elődöntőjén a Zalai Táncegyüttesen belül alakított formáció, a Kutyakölykök.

MTI

A Lipusz András (30), Tuboly József (22), Tuboly Tamás (22), Tóth Jenő (22) és Kulcsár Bálint (19) alkotta csapat a Csillag születik második elődöntőjén elsőként lépett a közönség és a zsűri elé szombaton este.

- Új koreográfiával készülünk, Mert kell egy csapat! a szám címe. Az egész, mind hangulatában, mind egyéb tekintetben a  Régi idők focija című filmre emlékeztet. Futballoznak, táncolnak a fiúk, burleszkelemek is lesznek a koreográfiában – mondta korábban lapunknak a Zalai Táncegyüttes művészeti vezetője, Varga János, aki a koreográfiát késztette.

Nézve a fergeteges produkciót hamar igazat adtunk Varga Jánosnak: a csapat a régi idők fociját idézte fel a színpadon.

A néptánc elemekbe igazi focista cselek, vetődések, de kapura rúgás is szerepelt, sőt a “vitatott” jelenetet még vissza is játszották a fiúk, akik most is olyan sebességgel kapkodták a lábukat, hogy követni is nehéz volt. Játékuk fergeteges volt, s a humor csakúgy, mint az első bemutatkozásuk alkalmával ezúttal sem maradt el.

A produkció után a zsűri magasztalta a fiúkat, ám mintha kissé fukarul bánt volna pontokkal, s kicsit mintha a fiúk is többre számítottak volna, ám a kapott 29 ponttal így is sokáig birtokolták a vezető helyet. Végül a rúdtános Kollár Betty pontjai (31-et kapott) haladták meg a zalai fiúkét, s a második elődöntő produkcióit követően a zsűri rangsorában Tabáni István, a Bad Boyz és Kollár Betty mögött a negyedik helyen zárt a Kutyakölykök.

De ahogy korábban is, a nézői szavazatok ismét okoztak egy kis változást a sorrendben. Kollár Betty helyett Brasch Bence énekét szavazták be a nézők, de a többiek maradtak: a így zalai csapat is továbbjutott a második elődöntőből, s továbbra is szurkolhatunk nekik: Hajrá fiúk, szép volt, csak így tovább!

 

Nem látta a fiúkat élőben? Nézze meg a fergeteges produkciót itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!