Változó létszámmal: beiskolázás Zalában

A beiskolázás a tavalyihoz képest sok helyen eltér, van, ahol nőtt a szeptemberben iskolapadba ülő elsős kisdiákok száma, máshol viszont jelentősen csökkent.

Zalai Hírlap

Zalaegerszegen az előzetesen meghirdetett középiskolai férőhelyek legnagyobb mértékben a szakiskolákban maradtak üresen. Ezekben az intézményekben 11 induló osztályt terveztek 330 fővel, ám csak nyolc osztály kezd 197 diákkal. De a szakközépiskolák is kisebb létszámmal rajtolnak, a 667 férőhelyet 540 tanuló tölti be szeptemberben.

A meghirdetett és induló 13 gimnáziumi osztályba 402 fő iratkozott be. A város általános iskoláiban változatlanul húsz első osztály indul, 524 kisdiákkal, a Mindszentyben 56 fő kezdi meg tanulmányait. Szeli Gábor, a városi művelődési osztály munkatársa szavaiból kiderült, a középfokú oktatásban lehet érzékelni a gyereklétszám csökkenését, az általános iskolai korosztálynál ez nem tapasztalható.


Nagykanizsán közel 3350 diák kezdi meg, illetve folytatja szeptembertől az általános iskolai tanulmányait. Ez a létszám körülbelül 50 fővel kevesebb, mint az elmúlt évben. A gyerekszám csökkenésből fakadóan a város önkormányzata két tanulócsoporttal kevesebbet engedélyezett, így a Bolyai-iskolában és a Hevesi-iskolában a tavalyi három helyett, idén szeptemberben már csak két első osztályt indítanak. A Palini-iskolában némi bővülés várható, az eddigi egydélutános napközis csoportot ugyanis megduplázzák.

A nagykanizsai középiskolások létszáma alig változott, a város intézményeiben továbbra is közel 4800 fiatal oktatása folyik. Változás mindössze a tanulócsoportoknál tapasztalható, a Zsigmondy-Széchenyi SZKI-ben egy szakiskolai csoporttal kevesebbet, míg a Cserháti SZKI-ban egy szakközépiskolai osztállyal többet indítanak. Mindez egyébként csak formalitás, augusztus elsejétől ugyanis közös igazgatás alá tartozik a két intézmény, melynek új nevet is adtak, Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola.

Keszthely általános iskoláiba harmincöt gyermekkel több kezdi meg tanulmányait, mint tavaly. Eredetileg öt osztályt indítottak volna, de a létszám szükségessé tette a hatodik szervezését. A többletlétszámnak a helyi és környékbeli intézményrendszer átrendeződése az oka. A keszthelyi középiskolákban hasonló létszámú diák kezdi meg a tanévet jövő hónapban, még úgy is, hogy a VSZK-ban - a fenntartó önkormányzat döntése alapján - eggyel kevesebb osztály indul.

Zalaszentgróton ötvenhárom elsős ül iskolapadba szeptember elsején. Amint Németh Béla, az önkormányzat oktatási referense elmondta, tavaly 51 volt a létszám. A képviselő-testület úgy döntött, hogy kettő helyett három osztályt indítanak. A Béri Balogh Ádám középiskolában egy gimnáziumi osztály, huszonhárom fő kezdi meg tanulmányait, ami két fővel kevesebb a tavalyinál. Idén szakiskolai és intenzív képzés nem indul.


Szerzők: Sinkovics Eta, Sámel József, Pásztor András

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!