Tenerifét is meghódította a zalai gitáros

Már külsejében is  kreol bőr, hosszú, hullámos haj  egy igazi spanyol zenészre emlékeztet a zalaegerszegi gitáros, Horváth Tibor, nem csoda: közel három évig élt a spanyol Kanári-szigeteken. Erről, no meg a zenéről, a közönségről és a családról is beszélgetünk vele. 

- Minden, amit a zenéről tudok, külföldön tanultam meg. Fiatal koromban vettem a fáradtságot, hogy eljárjak Bécsbe tanulni, meg kottákért, megismerkedtem a hangszerekkel, amikor itthon még csak újságok címlapján láttak hasolókat - kezdi, mikor arról faggatom, hogyan is kezdődött nagy szereleme a gitár iránt. Miután megismerte a technológiákat, olyan háttéreszköz készlettel rendelkezett, amit még csak akkor kezdtek el behozni az országba. Nem sokkal később felfedezte egy gitárerősítő cég disztributora, Szabó Sándor, aki amúgy egy világhírű gitáros. Beszélgettek majd három évig a bemutatóembere volt ennek a cégnek. 

Civil munka következett  folyamatmérnökként dolgozott a városban, ám hiába élvezte és volt sikeres, a munka megszűnt  a gitár ekkor már évek óta a sarokban árválkodott.

- Két szívinfarktus után menekülőre fogtam, telepakoltam az autót a felszereléssel és elmentem a Kanári-szigetekre feleségestül, gyerekestül. Mindenféle ismeretség és kapcsolat nélkül mentem ki, de gyorsan találtam apartmant, kerestem egy stúdiót, ahol megmutattam, hogy tudok gitározni - meséli, hogyan is lett a spanyol sziget egyik közkedvelt fellépője. 



Thereséval fellépés közben

- A következő héten már Theresával, egy svéd lánnyal jártunk fellépni, fantasztikusan énekelt, nem volt szüksége gyakorlásra, bármit elő tudott adni - ekkoriban Puerto del Carmenben laktak és igazi latin dallamokat játszottak. - A spanyolok nem szeretik a nekik vértelennek tűnő brit slágereket, az igazi kubai latin jazz-t hallgatják. A karnevál csodálatos élmény: a hosszú tengerparti úton vonultak a táncosok három-négy órán át, a dobosok pedig úgy verik a ritmust, hogy megmozdul rajtad a ruha, mintha fújna a szél. 



"A karnevál csodálatos élmény"

Három évig éltek a szigeten, vagy ahogy Tibor mondja, nyaraltak. De a nyaralásnál fontosabb, hogy mi mindent megtanult eközben: spanyol gitártudásra tett szert, s kiismerte, mi is az a showbiznisz. 

- Sokan nem tudják: egy szórakozóhelyre belépve, azonnal meg kell látni a színpadot kell meglátni, itthon a legtöbb helyen még az sincs. Szórakozni akarnak elsősorban a vendégek és nem inni, azt otthon is lehet. A gitárral ott tudom tartani az embereket. 



Tibor (jobbról) szórakoztat

Több helyen és több zenésszel is fellépett, például az Eagles Tribute Band szólógitárosa volt, igazi sztárként kezelték őket.

- Amikor a Sweet Child of mine-t játszottam az íreknek a Guns N Roses-tól, őrjöngtek. Megkérdezték, honnan jöttem: mire az egyik amerikai ismerősöm, Darlene, azt mondta, hogy Tibor a legjobb gitáros Ohio-tól idáig, ezért mindenki azt hitte, ohio-i vagyok, aki Bejrútban született, bár ezt az utóbbit már tényleg nem tudom, hogy honnan vették -eleveníti fel nevetve az emléket. 

- Az interneten meg lehet találni a jó kottákat - állítja Horváth Tibor, de azok csak akkor használhatóak, ha az embernek van előképzettsége. Ő többször is megnézte élőben, hogyan gitároznak a spanyolok. 

Rövid hazai kitérő után Londonba ment, ahol több lehetőséget is kapott: egy belvárosi színházban zeneszerzőként és gitárosként egy évadra szerződtették, majd megkereste egy hegedűművész lány, aki közös fellépésben reménykedett.

- Hogy miért nem maradtam? - kérdez vissza. - A gyerekek úgy lógtak rajtam, mikor hazajöttem, mint a gyümölcsök, nagyon hiányoztam nekik. Visszamentem ugyan Londonba, de amikor az ottani HÉV-en beültem egy boxba, az ott ülő két fiún rögtön láttam, magyarok. Beszélgettem velük, mondták, hogy autót akarnak venni itt, majd azzal hazaautózni. Úgyhogy nem is sokat gondolkodtam, hazajöttem velük, tudtam, hogy a családom nélkül nem tudok ott tovább élni.

Bár három szakmája is van, folyékonyan beszél spanyolul és angolul, úgy gondolta, amit tud a gitárról, azt itthon el lehet adni, ezért a zenélést választotta. Egy héten ötször volt fellépése, nem panaszkodhatott, annyian voltak egy-egy előadásán, hogy a zenészeknek már nem jutott szék.

 - Januárban három hétre kivontam magam a forgalomból, mert műtétem volt, azóta Egerszegen alig van munkám. Van, akit visszarettent, ha túl jól gitározik az ember, ugyanis én nem a tábortűz zenélést tanítom, mert ha fognak három akkordot, az nem gitározás. Komolyan veszem a tanítást, mindent meg akarok mutatni a tanítványaimnak -fejti ki a zenész. 

Minden pénteken a termálfürdőben penget egy DJ-vel, akinek a zenéjére játszik, de sokan nem hittek neki a közönség soraiból, hiába bizonygatta, hogy nem playbackről megy. - Úgy látszik, hogy ebben az országban csak azt a fajta zenélést ismerik - mondja szomorúan. 
 
- Szeretek itthon lenni, mert csodálatos Magyarország, de nincs kizárva, hogy még visszamegyek külföldre. Ha viszont elindulok, akkor csak London jöhet szóba Európában.

A spanyol temperamentumot nehezen sikerült megszoknia a zenésznek: az ottani emberekre jellemző nyugalom, a szieszta, a sietség és kapkodás mindenféle hiánya különös lehet egy magyar embernek. Aztán is belátta: mivel nem sietik el, semmit nem kell újra kezdeniük. Manana (mánnyáná)  majd holnap, mindenre ezt mondták. 

- Eleinte nehéz volt megtanulnom a nyelvet, nem úgy a gyerekeimnek. Elvittem őket minden hétvégén szülinapi zsúrra és nem telt el sok idő, már azt láttam, hogy önfeledten csacsognak a többi spanyol kisgyerekkel.
A spanyol nők féltékenysége viszont a zenészt is meglepte.

- Nem egyszer láttam, hogy késsel mentek a férjüknek! Nagyon heves a vérmérsékletük.