Száz év alatt kilenc behavazott karácsony

Nem tudni, hogy milyen tél áll előttünk, mert megalapozottan tíz napnál hosszabb távra nem lehet megbízható előrejelzést adni - fogalmazott Vissy Károly meteorológus.

MTI

- Nem lehet az elmúlt évek átlagából sem következtetni az előttünk álló hónapokra - szögezte le az 52 éve meteorológusként dolgozó szakember, aki zalaszántói kötődése révén a megyei baleset-megelőzési bizottság munkájában is részt szokott venni. - Történtek kísérletek hosszú távú előrejelzésekre, de a tudományos háttérrel rendelkezők sem vállalkoznak konkrét prognózisra. Nagyobb intervallumokban a normálistól való eltérést igyekeznek statisztikai alapon közelíteni, de az éghajlat változékonysága miatt jelentős távlatokban megbízható eredményt nem lehet elérni - magyarázta Vissy Károly.

Tehát szereljük fel a jobban tapadó abroncsokat, pakoljuk be a hóláncot, lapátot. Nincs mit tenni, készülni kell a télre, amelyről gyakran hallani: régen bezzeg igaziak voltak, hóval és faggyal, hirtelen lehűlések, felmelegedések nélkül. De vajon valóban így volt?

- Az emberi emlékezetre nem szabad hagyatkozni - mondta ennek kapcsán a meteorológus. - Sokan úgy idézik, hogy karácsonykor szinte mindig hó volt, úgy mentek az éjféli misére, a gyerekekkel szánkóztak és így tovább. Egyszer én 100 évre visszamenőleg megnéztem, hány behavazott karácsony volt Budapesten, amikor egybefüggő hótakaró borította a tájat. Nos, 1882 és 1982 között összesen kilencet találtam. Ezekre azonban jobban emlékeznek az emberek, meg persze a képeslapokra, fotókra, mert ez kötődik az ünnephez.

Vissy Károly is utalt az ismert tényre, hogy a légkörben az üvegházhatású gázok növekedése éghajlatváltozást indított el. Egyik következménye, hogy a szeszélyes időjárási jelenségek is változást mutatnak. Amerikában például nem nőtt meg a hurrikánok száma, de ezen belül több 4-6-os erősségűt regisztráltak.

- Úgy tűnik, hogy hazánkban is több heves esőzés következett be. Azért az óvatos megfogalmazás, mert nagyon nehéz ezt az érzést elválasztani attól, hogy sokkal több híre jut el hozzánk, mint korábban. Az azonban kimutatható, hogy térségünkben a csapadék mennyisége nem változik, de egy-egy alkalommal több esik, a csapadék nélküli időszakok pedig hosszabbak lesznek. Úgy látjuk, enyhébb és szárazabb telek várnak ránk, de ez csak sok év átlagára igaz - mondta végezetül.A légkörben

az üvegházhatású gázok növekedése éghajlatváltozást indított el

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!