Polgármestert választottak Dobriban, Zalaszántón és Csödén

A Zala megyei Dobriban és Zalaszántón az eddigi polgármester nyerte el ismét a választók bizalmát, Csödén pedig új polgármester vezeti a községet. A három zalai településen azért kellett időközi választást kiírni, mert október 3-án szavazategyenlőség miatt eredménytelen volt a voksolás.

Gyuricza Ferenc

Dobriban a jelenlegi polgármester, Horváth Albin Sándor kapta meg a választók többségének bizalmát. A községben az októberi választáson szavazategyenlőség alakult ki, ezért kellett a választóknak ismét az urnák elé járulniuk. A 171 névjegyzékben szerelő személy közül 148-an éltek állampolgári jogukkal, ebből egy fő érvénytelen szavazatot adott le. A két jelölt közül Horváth Albin Sándorra 81-en, Lógár Zoltánra 66-an voksoltak. Rendkívüli esemény a dél-zalai településen nem történt

Csöde körjegyzője, Gáspárné Tóth Zsuzsanna az eredményt ismertetve közölte: az októberi jelöltekkel azonos két független induló közül Reszneki Gyuláné 41 voksot szerzett, míg az eddigi polgármester, Horváth József 34 szavazatot kapott. Az októberinél is magasabb, csaknem 93 százalékos volt a részvételi arány, a névjegyzékben szereplő 81 lakos közül 75-en mentek el szavazni. Két hónapja a két jelölt egyaránt 29-29 voksot szerzett, az akkor a névjegyzékben lévő 71 választópolgár közül 58-an adták le szavazatukat.

Zalaszántón a település eddigi vezetője, a korábban is a MIÉP színeiben politizáló Farkas Lajos kapta a legtöbb szavazatot, pontosan 200-at. Mögötte az októberben a Fidesz-KDNP jelöltjeként, most pedig függetlenként szereplő Vajda Károly végzett, ő 165 voksot gyűjtött be - részletezte Gecse Ágnes körjegyző.

A polgármesteri címért négyen indultak, a MIÉP támogatottján kívül három független jelölt. A 815 választópolgár közül 419-en mentek el szavazni, a mostani 51 százalékos részvételi arány alacsonyabb az októberinél, amikor a helyben élők 61 százaléka adta le voksát. Két hónappal ezelőtt öten mérették meg magukat, akkor egyaránt 171-171 szavazatot kapott a most is az első két helyet megszerző jelölt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!