Maradtak kérdőjelek (kommentár)

Bal oldalról gyakran felemlegetik, hogy a leendő kormánypártnak „nincs gazdasági programja”. Az kétségtelen, hogy a Fidesz nem állt elő napra, forintra lebontott elképzelésekkel.

Kósa Tamás

Ez nem is lett volna logikus a részükről, hiszen meggyőződésük, hogy az idei költségvetés számai nem tarthatóak, sőt azt sem hiszik el, hogy valós adatokat kaptak/kapnak a gazdaság állapotáról. Noha a mostani válságkezelő kormány többször is hangsúlyozta, „nincsenek csontvázak a szekrényben”, a Fidesz szerint az ügyek átadása után lehet majd biztosat mondani. Ezzel együtt is sokakat érdekel, milyen elvek mentén képzeli el a leendő kormánypárt a gazdaság új pályára állítását. Néhány konkrétummal lettünk gazdagabbak e témában Matolcsy Györgynek, az előző Orbán-kormány miniszterének nyilatkozatából. Részben lehűtötte a várakozásokat, hiszen aláhúzta: még tart a válság, ez az év nagyrészt a fordulat előkészítésével telik majd el. Hangsúlyozta, hogy egy erős kormány a külföldi „pénzügyi finanszírozókkal” elfogadtathatja, hogy a növekedést valamiből meg kell alapozni. Felvetette, hogy tíz év alatt nem egymillió, hanem annál is több új munkahelyet hoznának létre. Alighanem a programnak ez a része válthatja ki a legnagyobb érdeklődést, s nem csak az állástalanok részéről. Mert vajon lesz-e elég állami pénz az új munkahelyek létrehozásához, s ugyanilyen fogós kérdés, hogy lesz-e egymilliónál több piacképes munkaerő a terv megvalósításához. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!