Kiki likőrnagykövetként járt Bordeaux városában

Három magyar szakember egyikeként a kanizsai Garamvölgyi Krisztián (alias Kiki) utazhatott a 27. Marie Brizard International Bartender Seminarium négynapos rendezvényére, melynek minden év novemberében a franciaországi Bordeaux városa ad otthont. Hazánk egyik legjobb bármixere a verseny szervezéséből is kivette a részét, ugyanis Kiki a likőrcég közép-európai nagykövete.

Kelemen Valéria

Bár hónapokkal az esemény előtt bekérték az ötleteket a világ különböző pontjain dolgozó hat likőrnagykövettől, mégis a szakmai körökben Kikimix néven ismert Garamvölgyi Krisztián ötletei bonatkoztak ki a rendezvény szinte minden momentumában.


- Az idei programon több kisebb szekcióban is folytak a bemutatók és oktatások a bárvilág jegyében, s egyfajta fesztivál jelleget öltött az esemény, amihez a Zalakaroson megrendezett italfesztivál adott segédletet - mondta hazatérését követően az ötletgazda, akitől hallhattuk: a francián kívül az angol, a belga, a német és a japán sajtó munkatársai is helyszíni riportokban számoltak be a négynapos eseményről.

A magyar delegációból Keresztes Ferenc fővárosi bártender a jövő ital különlegességeit elkészítve tartott molekuláris bemutatót, klasszikus koktélokat öntve új formába, állagba, s ezzel kápráztatva el a világ szinte minden pontjáról érkezett kollégákat. 


A másik magyar a nagykanizsai születésű Haraszti Ferenc volt, aki a nyári zalakarosi Italfesztivál bajnokaként, a versenyzők között képviselte Magyarországot, szép eredménnyel. A zalai városkában készített hosszú italát koktél formába tömörítette, s így kápráztatta el a főként francia tagokból álló zsűrit. Szépen menetelve a döntőig jutott, s nem csak finom italával vívta ki az elismerést. Munkáját a luxemburgi szövetség elnöke élete élményének nevezte, ugyanis pályafutása során elsőként Ferit tudta hibátlannak zsűrizni. Az erények között kiemelte a szép, tiszta, átlátható és átgondolt italkészítést, s bizony, nem sokan kapnak  ilyen bókot munkájuk során.


Kikitől hallhattuk: az előadásokat követő kétnapos verseny első fordulójában minden ország indulója a versenyitalából 4 adagot kevert, amiből kettőt kóstolt a zsűri, egy díszszemlére került a display asztalra, egy pedig egyből egy profi fotós által dokumentációra. A magyar koktél csont nélkül jutott a legjobb húsz ital közé. A folytatásban egy, a helyszínen felállított asztalról választhattak alapanyagot a bártenderek, s 10 perc alatt kellett kitalálni egy fantáziaitalt, majd két adagban elkészíteni a legújabb fűszerlikőr esszenciák felhasználásával. Végül az izraeli versenyző nyert, aranyporral dekorált italával.


Az idei nemzetközi bártender szeminárium nem csak a hazánkban folyó báréletet nagyszerűen reprezentáló magyarok kitűnő szereplése miatt volt emlékezetes Garamvölgyi Krisztián számára, hanem azért is, mert a már két éve általa javasolt és kidolgozott fűszerlikőr eszenciákkal bővült szinte egyedülállóan az italpiac. A nagykövet levendula, fahéj, rozmaring, vegyes fűszer viola és tea likőreszenciái a szakma elismerését is kivívták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!