Karácsonyra ”mennek” a halak

A halászatokban már az ősszel megkezdték a felkészülést a télre, a halastavakból lehalászták a téli szükségletekre elegendő kopoltyúst. Az utóbbi hetekben már a téli teleltető medencékből hálózzák a karácsonyi asztalra valót.

zaol.hu

- Húzzátok meg, gyerekek, nehogy oldalt kiszökjön a hal, igazítsátok meg a kötelet - hallatszottak a korareggeli sötétben a még csak sejthető vízfelület felől az utasítások, a Tógazda Halászati Zrt. zalaszentgróti halásztelepének teleltető medencéi között.

A kis tavak közötti úton már egymást érték a részvénytársaság halszállító kamionjai, s a mérlegelő felől különböző áruházláncok nevei hangzottak a szállítmányok úti céljaként.

Reggel hét felé már partot ért a háló a medence egyik sarkában, s a vízben gumiruhában álló három-négy halász pontyokkal töltötte meg a szállító dézsákat, melyeket a parton állók ragadtak meg, majd sietve akasztották a mérlegre, onnan pedig adták föl, a kocsik vizes tartályaiba. Javában tart a halászok munkájának karácsony előtti csúcsidőszaka.

- Ha lassan is, de évről évre nő a halfogyasztás Magyarországon. Szerencsére egyre több család asztalán hétköznapi étellé válik a hal. Elsősorban az árban jobban elérhető ponty, kárász, busa, míg a legdrágább, kurrens ragadozó halakat, a süllőt, csukát, harcsát a környező régi uniós tagállamokban értékesítjük. Ugyanis a süllőt és a csukát a szomszédos Ausztriában olyan áron vásárolják, ami a legtöbb hazai család számára még nehezen elérhető. De ettől függetlenül a karácsonyi időszakban az áruházakban és más kiskereskedelmi üzletekben harcsát, csukát is kínálunk, valamint nagy mennyiségű pontyot - mondja dr. Németh István, a részvénytársaság vezetője.

A gazdasági válság is jelentősen közrejátszott abban, hogy a magyar halászoknak meglehetősen nagy készleteik vannak. Mint a tógazdaság vezetője közölte, így Magyarország legalább 2010 nyaráig nem szorul importra élő étkezési halból. Ugyanakkor arra a kérdésünkre, hogy vannak-e értékesítési gondok, dr. Németh István úgy válaszolt, gond nincs, csak lassabban tudnak értékesíteni. A halgazdaság nagy vevőinek számító horgászegyesületek idén kevesebb halat vásároltak a horgászvizek telepítéseihez, mivel, mint minden hobbira, ebben az időszakban a horgászatra is  kevesebb pénz jut a családoknál. Ugyanakkor a romániai és lengyelországi piac élénküléséről szólt a szakember.

 - A Tógazda részvénytársaság 2009-ben étkezési pontyból közel ezer tonnát termelt és forgalmazott. Nem vásárolunk halat, csak ivadékból és tenyészhalból szorulunk külső beszerzésre. Kitűnő minőségű, jóízű ponttyal készültünk karácsonyra, az ellátással nem lehet gond, annál inkább sem, mivel az értékesítésbe beszálltak a multinacionális cégek áruházláncai is  - utalt a pénteki szállításokra.

A cég 6-8 megyét lát el étkezési hallal.

- Jelenleg budapesti áruházakba szállítunk harcsát és pontyot, a dél-dunántúli és nyugat-dunántúli áruházakba pedig harcsát, pontyot és kárászt. Az éves forgalom 30-35 százaléka az év utolsó három hetében realizálódik, ezért a halászok számára ezek a hetek a csúcsszezonnak számítanak. Ez az időszak jelentős többletmunkát feltételez a dolgozóinktól. Aztán januárban, amikor alacsony a halfogyasztás, és mindenből keveset vásárolnak az emberek, továbbá a családoknál vidéken vágják majd a disznót, akkor a halászok szabadságra mennek -  közölte a piac diktálta halászati szezonról a tógazdaság vezetője.

Addig azonban, karácsonyig szinte minden nap megy a munka. A vezető elmondta, folyamatos a szállítás, hiszen 8-10 nap alatt több száz tonna halat kell a piacra juttatniuk. Azok az áruházak, amelyek december 24-én délelőtt nyitva vannak, még azon a napon is árusítanak élő pontyot. A Tógazda Halászati Zrt. közel ezer hektár vízfelületű tavat halászott le az elmúlt hónapok alatt, több mint ötven halastóból, a Dunántúl hét megyéjében.

A szakember elmondta, lassan, de folyamatosan nő Magyarországon a halfogyasztás. Rendszerváltáskor alig érte el évente az egy főre jutó 3 kilogrammot, a tengeri importtal és konzervvel együtt. Ma már 4 kiló halat eszünk évente, szemben az unióban szokásos, egy főre jutó 17 kilogrammos fogyasztással.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!